Routereket fertőz az AcidPour vírus

​Az AcidPour routereken, modemeken, de akár hálózati adattárolókon is komoly károkat képes okozni.
 

Noha a vírusírók többsége még mindig a Windows alapú rendszerekre koncentrál, azért akadnak olyanok is, akik más platformok felé kacsintgatnak. A zsarolóvírusok frontján például egyre több a Linux/VMware kompatibilis szerzemény, amelyek szintén komoly károkozásokhoz vezethetnek. És akkor még nem is említettük a rengeteg androidos kártevőt, és persze a néha-néha felbukkanó macOS és iOS támogatással rendelkező károkozókat. Mindezek mellett közbe-közbe olyan különlegesebb vírusok is felbukkannak, amelyek ugyan viszonylag szűkebb körben képesek fertőzni, mégis komoly fennakadásokat okozhatnak. 

Tom Hegel, a SentinelLabs biztonsági kutatója is egy ilyen érdekes kártevőre lett figyelmes, amely az AcidPour nevet viseli. Ennek mélyreható elemzésekor a szakember arra jött rá, hogy a károkozó nagy valószínűséggel a korábbról már ismert, AcidRain nevű ártalmas program leszármazottja. A forráskódjuk körülbelül 30 százalékos egyezőséget mutat, így feltételezhető, hogy egy jelentősen továbbfejlesztett változat felbukkanásáról van szó. 

Az AcidPour - az elődjéhez hasonlóan - olyan hálózati eszközök fertőzésére alkalmas, mint például a routerek és a modemek. Ugyanakkor már vannak olyan funkciói is, amikkel az LVM-et (Logical Volume Management) használó hálózati adattárolók (NAS-ok) esetében is fennakadásokat okozhat. Alapvetően a működésének az a feltétele, hogy a célkeresztbe állított rendszeren valamilyen x86-os Linux fusson. 

Az AcidPournak jelenleg egyetlen célja van, ami nem más, mint hogy a fertőzött eszközöket fájlok törlésével megbénítsa. Mivel a routerek alapvető szerepet töltenek be a hálózatok működésében, ezért a kártékony program akár teljes IT-infrastruktúrák térdre kényszerítésére is alkalmas lehet. 

A SentinelLabs-nak egyelőre nincsenek információi arra vonatkozóan, hogy az AcidPour szerepet kapott-e már éles támadásokban, ezért a biztonsági közösségek segítségét kérte a károkozó nyomon követéséhez. 
 
  1. 4

    A Microsoft két biztonsági hibajavítást adott ki a Microsoft Defenderhez.

  2. 3

    Számos biztonsági frissítés érkezett a Dovecothoz.

  3. 3

    A Postfix fejlesztői egy közepes veszélyességű hibát orvosoltak.

  4. 4

    A MariaDB-hez több biztonsági javítás vált elérhetővé.

  5. 4

    A Mozilla több tucat hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.

  6. 5

    A Drupal kritikus veszélyességű sebezhetőség miatt kapott azonnali frissítést.

  7. 3

    A GLPI legújabb verziója két biztonsági rést foltoz be.

  8. 4

    A GitLab CE/EE összesen tizenegy sérülékenység miatt kapott újabb frissítést.

  9. 4

    A PostgreSQL legújabb verziói 11 biztonsági hibajavítást tartalmaznak.

  10. 3

    Az ImageMagick számos sérülékenyég következtében kapott frissítést.

Partnerhírek
Már többmilliós letöltésnél jár az új Androidos csalás

Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.

hirdetés
Közösség