Rengeteget keresnek a Dharma vírussal a csalók

​A Dharma komoly bevételhez juttatja a kiberbűnözőket, akik felhasználók megzsarolásával igyekeznek pénzt szerezni.
 

A Dharma zsarolóvírus már 2016 óta ismert a biztonsági cégek előtt. Ez az egyik legtöbb kárt okozó, és a készítői számára az egyik legtöbb profitot termelő zsaroló program. A mögötte álló kibercsoport elsősorban azzal tesz szert jelentős bevételre, hogy a kártevőt (úgynevezett RaaS) szolgáltatás formájában értékesíti az internetes feketepiacon.
 
A Sophos szerint a Dharma támadások leggyakoribb célpontjai a kisvállalkozások. A 2020-ban észlelt támadások 85 százaléka sebezhető, távoli hozzáférést biztosító eszközökön keresztül következett be. Elsősorban a nem megfelelően védett RDP (távoli asztali) kapcsolatokat használták ki az elkövetők.
 
A biztonsági cég felmérése szerint a fájlok titkosítását követően a Dharma - a többi, hasonló kártevőhöz képest - alacsonyabb összegű váltságdíjat követel az áldozatoktól annak érdekében, hogy a tönkretett állományok helyreállíthatóvá váljanak. Ugyanakkor a követelések átlagos összege még így is meghaladja a 8600 dollárt.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  2. 4

    A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.

  3. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  4. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  5. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  6. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

  7. 4

    A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  8. 3

    A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.

  9. 4

    Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.

  10. 4

    A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.

Partnerhírek
AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

hirdetés
Közösség