Rejtélyes Android frissítés érkezett

​A Google egy nagyon visszafogott áprilisi frissítéssel rukkolt elő az Android operációs rendszer kapcsán, de azért így is van mire figyelni.
 

Ahogy arról a Biztonságportál Prémiumon már beszámoltunk, a Google az Android áprilisi biztonsági frissítései révén mindössze két sebezhetőséget szüntetett meg. Noha általában ennél jóval több hibajavítást szokott elérhetővé tenni a mobil operációs rendszeréhez, azért a mostani foltozgatást sem érdemes lebecsülni. Ennek oka, hogy egy kritikus és egy magas veszélyességi besorolással ellátott sérülékenységet kellett megszüntetniük a fejlesztőknek.
 
Az egyik biztonsági hiba szolgáltatásmegtagadásokat tesz lehetővé, és a Framework összetevőt érinti. E sérülékenység helyi károkozások során válhat kihasználhatóvá, és nem igényel emelt jogosultsági szinten történő műveletvégrehajtást.
 
A második sebezhetőség érdekessége, hogy egyelőre nagyon keveset lehet tudni annak kockázatairól, pedig egy kulcsfontosságú védelmi megoldást érint, nevezetesen a StrongBoxot. Ez a komponens felel egyebek mellett az Android számos kriptográfiai feladataiért, és a biztonságos kulcstárolásért. Alapvetően egy Secure Element chipre épül, amely dedikált processzorral, memóriával és hardveres véletlenszámgenerátorral is rendelkezik.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    A Moodle több sebezhetőség miatt kapott frissítést.

  2. 4

    Az OpenSSH legújabb kiadása számos sérülékenységet szüntet meg.

  3. 3

    A Zulip Servert egy biztonsági hiba miatt kell frissíteni.

  4. 3

    A HP DeskJet sorozatú nyomtatók kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.

  5. 4

    A Google Chrome három biztonsági hibajavítással bővült.

  6. 4

    A Microsoft két sérülékenységről adott tájékoztatást az Edge webböngésző kapcsán.

  7. 3

    Az OpenClaw fejlesztői egy biztonsági hibáról számoltak be.

  8. 3

    A phpMyFAQ fejlesztői számos biztonsági rést foltoztak be.

  9. 4

    Az Oracle kilenc biztonsági hibát orvosolt a VirtualBox kapcsán.

  10. 3

    Az Avast Premium Security egy biztonsági hibajavítást kapott.

Partnerhírek
Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.

Amikor az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válik

A szakmai kapcsolatépítés egyik legfontosabb online terepe, a LinkedIn ma már több mint egymilliárd felhasználót köt össze világszerte.

hirdetés
Közösség