Plex: biztonsági figyelmeztetést adott ki a CISA

​A CISA figyelmeztetést adott ki a Plex kapcsán, mivel annak egyik sebezhetősége egyre gyakrabban jut szerephez kibertámadások során.
 

A világszerte széles körben használt Plex Media Serverben 2020 májusában egy súlyos biztonsági hibát fedeztek fel. A lassan három éve ismert, CVE-2020-5741 azonosítóval ellátott sebezhetőségről már akkor lehetett tudni, hogy komoly kockázatokat rejt. Noha a biztonsági rés befoltozására alkalmas patch hamar elérhetővé vált, azt mind a mai napig sokan nem telepítették fel.
 
A szóban forgó sérülékenység az úgynevezett Camera Upload funkciót érinti, és a kihasználásával az érintett rendszereken tetszőleges Python kódok válhatnak távolról lefuttathatóvá, méghozzá rendszergazdai jogosultsági szinten. A kockázatokat fokozza, hogy a sebezhetőségben rejlő lehetőségek kiaknázására viszonylag alacsony komplexitású támadásokkal is lehetőség nyílhat anélkül, hogy ehhez bármiféle felhasználói interakcióra szükség lenne.
 
A 2020-as sérülékenységet akkor a fejlesztők a Plex Media Server 1.19.3-as verziójának kiadásával orvosolták, így az ennél korábbi változatok esetében kell számolni a fenti kockázatokkal.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Mozilla soron kívül hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.

  2. 4

    A Zyxel a GS1900 szériájú switch-ekben egy nulladik napi biztonsági hibát szüntetett meg.

  3. 4

    A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.

  4. 4

    A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.

  5. 3

    Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  6. 4

    A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.

  7. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  8. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  9. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  10. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

Partnerhírek
5 online csalási módszer. Te mennyiről hallottál?

az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.

AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

hirdetés
Közösség