Offline számítógépekre utazik a Ramsay vírus
Egy olyan számítógépes vírus kezdett terjedni, amely elsősorban azokat a számítógépeket fertőzi, amik nem rendelkeznek internetkapcsolattal.
A kártékony programok zöme akkor érzi elemében magát, ha az általuk megfertőzött számítógépekről elérhető az internet. Ennek oka, hogy így tudnak leggyorsabban fertőzni, így képesek tartani a kapcsolatot a vezérlőszervereikkel, és amennyiben adatlopási céllal terjednek, akkor az adatokat is a neten keresztül tudják kiszivárogtatni. Nyilván ekkor is több védelmi vonal állhatja útjukat (víruskeresők, tartalomszűrők, tűzfalak stb.), de mégis nagyobb az esélyük az adatszivárogtatásra, mintha offline rendszerrel lenne dolguk.
Az új, Ramsay nevű trójai program azonban nem követi a "hagyományokat", hiszen a készítői pontosan azokra a helyzetekre készítették fel, amikor nem áll rendelkezésre internethozzáférés az adatok eltulajdonításához. Az ESET kutatói által vizsgált szerzeménynek eddig három verziójáról hullt le a lepel. Az első tavaly szeptemberben már fertőzhetett, míg az utóbbi két variáns idén márciusban ütötte fel a fejét. Ezek már több funkcióval rendelkeztek, mint az első kiadás. Mindkettőbe került rejtőzködést szolgáló rootkit komponens, sőt a második variánsban egy önálló terjedést elősegítő, exe fájlok megfertőzésére alkalmas modul is helyet kapott. (Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ez végül miért került ki a harmadik verzióból, de vélhetőleg a vírusterjesztők nem akartak kontrollálatlanul hálózatokat elárasztani, és ezáltal gyorsan leleplezni a károkozójukat.)
Így működik
Prémium előfizetéssel!
-
15 biztonsági rést kell befoltozni az Adobe ColdFusion szoftveren.
-
Letölthetővé váltak az Adobe kereskedelmi platformjaihoz a legújabb biztonsági javítások.
-
A Cisco soron kívüli frissítést adott ki egy magas veszélyességű biztonsági hiba miatt.
-
A Zoomhoz négy biztonsági javítás készült.
-
A Microsoft ismét tucatjával adta ki a biztonsági frissítéseket a Windows-hoz.
-
Jelentős mennyiségű biztonsági javítás érkezett a Microsoft Office-hoz.
-
Az SAP kiadta az augusztusi biztonsági frissítéseit.
-
30 biztonsági frissítést kapott a Microsoft SharePoint Server.
-
A Microsoft augusztusi frissítéseiből az Exchange Server sem maradt ki.
-
A Netty hét biztonsági frissítéssel gyarapodott.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











