Nincs megállás - egyre több a bankkártyás visszaélés
A banki csalások az elmúlt hónapokban kevesebb kárt okoztak, mint egy évvel korábban, de sajnos a bankkártyákkal történő visszaélések továbbra sem csillapodnak. Sőt!
Rendszeresen lehet hallani olyan esetekről, amikor a banki ügyfeleket vagy magukat a pénzintézeteket különféle bűncselekmények miatt kár éri. Ezért aztán a bankok folyamatosan fejlesztik a védelmi megoldásaikat annak érdekében, hogy a biztonsági kockázatokat csökkenteni tudják. Természetesen felmerül a kérdés, hogy az elmúlt években megtett védelmi intézkedések valójában mennyire voltak hatásosak? Egy brit felmérés szerint a hatékonyság tetten érhető, de sajnos a képlet nem ennyire egyszerű.
Kezdjük a jó hírekkel
A brit Financial Fraud Action (FFA) által kiadott, pénzügyi csalásokkal foglalkozó beszámolója szerint 2013 első félévében összességében kedvezőbb kép bontakozott ki a bankokat és az ügyfeleiket érő csalásokra vonatkozó trendek tekintetében, mint a korábbi időszakokban. Nagy-Britanniában a vizsgált hat hónapban a károk nagysága 17,1 millió fontra adódott, ami 21 százalékos csökkenésnek felel meg a 2012 első felében kimutatott veszteségekhez képest. Hasonló volumenű csökkenés volt tapasztalható a telefonos banki csalások esetében is, amelyek az idei első félévben 5,2 millió fontos anyagi kárt idéztek elő.
"A javuló összkép elsősorban a bankok közötti hatékonyabb információmegosztásnak, a jobb online biztonsági eszközöknek és az ügyfelek körében tapasztalható nagyobb fokú tudatosságnak köszönhető" - vélekedtek az FFA szakértői, akik ilyen módon a károk mérséklődését a védelmi intézkedéseknek valamint az összefogásnak tudták be. Hozzátették azt is, hogy az adathalász weboldalak esetében még jelentősebb előrelépések történtek, ugyanis a banki csalásokat segítő, phishing weblapok mennyisége egy év alatt 87 százalékkal csökkent. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a szolgáltatók aktívabban reagáltak a bizalmas banki adatokat gyűjtögető weboldalak megjelenésére, és azokat a korábbiaknál gyorsabban tették elérhetetlenné.
Jöjjenek a rossz hírek
A fentiekben vázolt statisztikai adatok azt sejtetik, hogy jó irányba haladunk, legalábbis ami a biztonsági intézkedéseket illeti. Sajnos azonban ez csak részben igaz, ugyanis van legalább egy olyan terület, ahol a csalók egyre jobban elemükben érzik magukat. Ez pedig nem más, mint a bank- és hitelkártyákkal, illetve az azokhoz tartozó adatokkal való visszaélések.
Az FFA szerint a bankkártyacsalások összességében 216 millió fontos veszteséget okoztak hat hónap leforgása alatt, ami 2012 hasonló időszakához képest 17 százalékos növekedésnek felel meg. Mindez azt jelenti, hogy a bűnözők ezúttal is megpróbálják a számukra könnyebb utat választani. Különösen a külföldi kártyákkal történő csalások, a bankautomatákkal kapcsolatos nemkívánatos események, valamint a kártyaadatok lopása miatt következtek be az anyagi veszteségek. A legjelentősebb problémát azok a tranzakciók jelentik, melyek során fizikailag nincs szükség egy adott bankkártyára, csupán az ahhoz tartozó adatok megadása is elégséges. Tipikusan ilyenek az internetes vásárlások.
A szakemberek úgy vélik, hogy azokon a területeken, amelyekre a csalásfelderítő rendszereket sikerült kiterjeszteni, jelentős javulás tapasztalható. Ugyanakkor ahol a rendszerek felismerési hatékonysága még nem kielégítő (főleg kereskedői oldalon), ott bizony éreztetik hatásukat a biztonsági gyengeségek.
"Ezek a technológiai központú bűncselekmények rávilágítanak arra, hogy milyen fontos is valójában az, hogy a felhasználók tisztában legyenek a védekezési lehetőségekkel. Amikor valaki célkeresztbe kerül akár telefonon, akár online módon, tudnia kell azt, hogy ezek a profi csalók valóban nagyon megtévesztőek tudnak lenni" - hívta fel a biztonságtudatosság fontosságára a figyelmet Dave Carter nyomozó.
-
A Trend Micro Password Manager egy biztonsági hibát tartalmaz.
-
Az IBM kilenc sérülékenységről számolt be a Security QRadar EDR-rel összefüggésben.
-
A GitLab fejlesztők biztonsági frissítéseket adtak ki.
-
Elérhetővé váltak az Adobe PDF-kezelő alkalmazásainak legújabb verziói, amelyek több sebezhetőséget is orvosolnak.
-
Öt biztonsági hiba javítását végezte el az Adobe a Commerce alkalmazások esetében.
-
Jelentős biztonsági frissítést kapott az Adobe InDesign.
-
Elérhetővé váltak az SAP júniusi biztonsági frissítései.
-
A Microsoft kiadta a júniusi biztonsági frissítéseket a Windows-hoz.
-
Az Office szoftverekhez tizennégy biztonsági frissítés vált telepíthetővé.
-
A SharePoint Serverhez három biztonsági frissítés érkezett.
Az ESET kiberbiztonsági szakértői most összefoglalják, milyen más módszerekkel lophatják el a személyes adatainkat – és mit tehetünk azért, hogy ez ne történhessen meg.
Az ESET kutatói átfogó elemzést tettek közzé a zsarolóvírus ökoszisztémában bekövetkezett jelentős változásokról, különös figyelmet fordítva a domináns RansomHub csoportra.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat