Nem is gondolná, hogy mivel segíti a kiberbűnözőket

A NetIQ szakértői három olyan területre hívták fel a figyelmet, ahol akaratlanul is árulkodó nyomokat hagyhatunk magunk után, kinyitva ezzel a kaput az adattolvajok előtt.
 

Általánosan bevett gyakorlat, hogy amikor szabadságra megyünk, akkor "out of office" üzenetet állítunk be, amely a vakáció ideje alatt automatikus válaszokat küld a beérkező levelekre. Ebben általában arról informáljuk a levélírót, hogy mikor térünk vissza az irodába, mikor tudunk foglalkozni az e-maillel, és kihez fordulhat sürgős esetben a távollétünkben. Csakhogy az így megosztott információkkal akaratlanul is segíthetünk a kiberbűnözőknek.
 
Az automatikus válaszüzenetből kiszűrt információk alapján ugyanis ki lehet csalni bizalmas adatokat az adott cégtől, illetve annak munkavállalóitól. Ehhez a kiberbűnözőnek pusztán annyit kell tennie, hogy a cég egyik alkalmazottjának vagy beszállítójának adja ki magát, és megkeresi az auto reply-ban megadott kontakt személyt. Segítséget kér a helyettesítő kapcsolattartótól, hogy sürgősen küldjön át neki bizonyos adatokat, amelyekre egy határidős jelentéshez van szüksége, és ezt a riportot mindenképpen még azelőtt le kell adnia, hogy visszatér a vakációzó kolléga.  A trükk sokszor beválik, ezt bizonyítja az is, hogy penetrációs teszteket végző szakemberek, köztük Kevin Mitnick is sikerrel alkalmazott már ilyen módszert.
 
A biztonsági szakemberek azt javasolják, hogy úgy állítsuk be az out of office üzeneteket, hogy azokat csak a házon belüli kollégák kapják meg, a külsős partnereket és ügyfeleket pedig külön, előzetesen tájékoztassuk a távollétünkről. Egyes cégeknél az a bevett gyakorlat, hogy az érzékeny adatokkal dolgozó munkatársak címéről csak házon belül érkezik automatikus visszajelzés távollét esetén, és csak az egyéb részlegeken, elsősorban a sales és ügyfélkapcsolatokkal foglalkozó osztályokon dolgozó alkalmazottak fiókjainál állítanak be minden feladónak elküldendő, automatikus visszajelzést.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Laravel Framework kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.

  2. 3

    A PyPDF esetében három biztonsági rést kell megszüntetni.

  3. 4

    18 biztonsági rést foltoztak be az OpenSSL fejlesztői.

  4. 4

    Egy tucat biztonsági javítás vált elérhetővé az Adobe InDesignhoz.

  5. 4

    Az Adobe Acrobat és Reader szoftverek frissítésével 20 sebezhetőség szüntethető meg.

  6. 4

    Az Adobe Dreamweaver fontos biztonsági frissítést kapott.

  7. 4

    A Veeam Backup & Replication egy súlyos biztonsági hibát tartalmaz.

  8. 4

    Ismét jelentős mennyiségű hibajavítás érkezett a Google Chrome-hoz.

  9. 4

    A Check Point egy súlyos sebezhetőségről számolt be.

  10. 4

    Telepíthetővé váltak a Windows júniusi biztonsági frissítései.

Partnerhírek
Chatbotok és szelfik: így formálja a digitális világ a gyerekek biztonságát

Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.

Már többmilliós letöltésnél jár az új Androidos csalás

Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.

hirdetés
Közösség