Naponta nyolcezer androidos károkozó születik

Tavaly több mint hárommillió új androidos kártevő próbálta ostromolni az androidos készülékeket.
 

Noha valamivel kevesebb új kártevőt fedeztek fel 2017-ben a kutatók, mint egy évvel korábban, így is magas az androidos vírusok száma. A G DATA adatai szerint több mint hárommillió új mintát regisztráltak tavaly. 2016-ban ez a szám meghaladta a 3,2 milliót. A vírusvédelemmel foglalkozó cég naponta átlagosan több mint nyolcezer új rosszindulatú alkalmazást detektál.
 
Kevés a friss Android
 
Az androidos kártevők nagy száma az operációs rendszer népszerűségével is magyarázható: 2017 utolsó negyedévében az európai okostelefonok 68 százaléka Android operációs rendszert használt. Világviszonylatban az arány pedig még magasabb, az okostelefonok 73 százaléka androidos. Ugyanakkor ezen készülékeknek csupán az 1 százalékán fut a legújabb operációs rendszer, az Android 8. Több mint az 50 százalékuk Android 6-tal vagy 7-tel működik. E készülékek nagy részét pedig már soha nem is fogják frissíteni újabb főverzióra a gyártók.
 
Biztonsági hibák azonban rendszeresen kerülnek felszínre, így a nem frissített telefonok könnyebben támadhatóvá válnak. A problémát a Google is észrevette, és a tavaly májusban bejelentett Project Treble keretén belül orvosolná azt. Az Android operációs rendszert gyakorlatilag két részre osztja, az egyik a központi Android, a másik pedig a gyártói módosításokat tartalmazó, testre szabott „héj”. Így, ha az Android központi részében biztonsági hibát fedeznek fel, akkor a hibajavítást azonnal lehetne telepíteni. A Project Treble egyelőre az Android 8-cal (és a jövőbeli kiadásokkal) működik.
 
A frissítések gyors telepítése ugyanakkor „csak” a biztonsági rések foltozásának kérdését oldja meg, a kártevőket nem lehetetleníti el teljesen. Így továbbra is ajánlott marad vírusirtó alkalmazás használata az androidos telefonokon és táblagépeken.
 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség