Nagyon megéri a blokkláncok hibái után kutakodni
Brutális összegű jutalom várja azokat az etikus hackereket, akik egyes blokklánc technológiák kapcsán kritikus veszélyességű hibákat tárnak fel.
A hibavadász programok töretlenül fejlődnek, és egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az etikus hackerek, illetve a biztonsági hibák után kutakodó szakemberek körében. Ugyanakkor a verseny nemcsak köztük egyre kiélezettebb, hanem a hibavadász programokat indító cégek között is, akik egymásra próbálnak licitálni a jutalmakkal annak érdekében, hogy minél több kutatót inspiráljanak a rendszereiket érintő hibák feltárására.
A kiosztható jutalmak között már eddig is voltak millió dolláros nagyságrendűek, de a LayerZero Labs most igencsak magasra tette a lécet. A cég ugyanis közölte, hogy akár 15 millió dollárt is hajlandó fizetni annak, aki kritikus sebezhetőséget tár fel a LayerZero blokklánc technológia, illetve protokoll kapcsán. Vagyis olyan sérülékenységek felfedezését várja, amelyek veszélyeztethetik az okosszerződéseket, illetve az egyéb olyan megoldásokat, amelyek a blokklánc technológiájára épülnek.
A maximális jutalom annak jár, aki kritikus hibát tár fel, vagyis olyan sérülékenységet, amely közvetlenül veszélyezteti a felhasználók tranzakcióit, értékeit, és ezáltal komoly veszteségeket okozhat. Emellett azon hibák is kritikusnak minősülnek, melyek hosszabb időre teszik megbéníthatóvá a blokklánc alapú rendszerek működését.
Prémium előfizetéssel!
-
Fontos biztonsági frissítés vált elérhetővé a Reacthoz.
-
Kritikus veszélyességű hibát tartalmaz a Cisco Secure Email Gateway.
-
Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.
-
Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.
-
11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.
-
Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.
-
Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.
-
134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.
-
A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.
-
Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











