Most már tényleg nagyon durvulnak a zsarolók

​A REvil zsarolóprogram terjesztői megelégelték, hogy sokan nem teljesítik a követeléseiket, ezért újabb módszerekkel igyekeznek nyomást gyakorolni az áldozataikra.
 

A zsarolóprogramok esetében már hónapok óta fokozatosan jelennek meg azok a technikák, amik úgynevezett többszörös zsarolásra épülnek. Míg korábban számítógépek, eszközök zárolásával vagy fájlok titkosításával igyekeztek váltságdíjat beszedni a csalók, addig manapaság már nem érik be ennyivel. Ennek egyik oka, hogy sok szervezet, illetve felhasználó nem fizetett nekik (a biztonsági szakértők szerint nagyon helyesen). Emellett az elmúlt évek során egyre több cég kezdte komolyan venni a biztonsági mentéseket, aminek köszönhetően egy esetleges incidens során a helyreállítást el lehet végezni. (Nyilván ez is fájdalmas, költséges és hosszadalmas lehet, de legalább a fájlok megmenthetők.)
 
Mivel a zsarolók sokszor nem jutottak hozzá a követelt összegekhez, ezért elkezdték a többszörös zsarolást, ami általában annyit jelent, hogy a fájlok titkosítása mellett adatot is lopnak. Ha a dekódolásért nem hajlandó fizetni az áldozat, akkor azzal zsarolják meg, hogy a bizalmas adatait nyilvánosságra hozzák. Azonban úgy tűnik, hogy még ezzel sem elégedettek a kiberbűnözők, hiszen egy lépéssel még tovább mentek.
 
Nyomás alá helyezett áldozatok
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.

  2. 4

    Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.

  3. 4

    11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.

  4. 4

    Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.

  5. 4

    Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.

  6. 4

    134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.

  7. 4

    A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.

  8. 4

    Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.

  9. 4

    A szokásosnál több biztonsági rést foltoztak be a SharePoint Server fejlesztői.

  10. 3

    A TinyMCE egy közepes veszélyességű hibát tartalmaz.

Partnerhírek
40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

hirdetés
Közösség