Milliókon segített a zsarolások ellen fellépő weboldal
A No More Ransom elnevezésű projekt hat éve indult útjára, és azóta több mint 10 millió alkalommal segített a zsarolóvírusok által tönkretett állományok helyreállításában. Mindezt teljesen ingyen.
A fájlokat titkosító zsarolóvírusok térhódításával párhuzamosan a hatóságok és a biztonsági cégek is pontosan látták, hogy lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy az áldozatok megfelelő segítséghez juthassanak egy-egy támadást követően. 2016 júliusában az Europol, valamint a holland rendőrség úgy határozott, hogy elindítják a No More Ransom nevű kezdeményezésüket azzal a céllal, hogy a projekt weboldalán ingyenesen tegyenek közzé dekódolást és helyreállítást segítő eszközöket. A céljuk eléréséhez kezdetben a Kaspersky és a McAffee biztonsági cégeket sikerült bevonni, melyek vállalták, hogy a technikai lehetőségekhez mérten megosztják azokat az eszközeiket, amiknek a segítségével zsarolóvírusok által titkosított fájlokat lehet dekódolni.
A No More Ransom az indulásakor mindössze négy zsarolóvírus variáns ellen biztosított dekódoló szoftvert, de aztán hamar megváltozott a helyzet. Egyre több biztonsági cég és szervezet látta úgy, hogy érdemes csatlakozni a kezdeményezéshez, aminek köszönhetően mára már 188 partnerrel rendelkezik a projekt. A hatodik évfordulóján pedig már 136 ingyenes segédprogram volt letölthető a weboldaláról, amelyek révén összesen 165 ransomware variáns méregfogának kihúzására van lehetőség, többek között az alábbiakra is:
- Gandcrab
- REvil/Sodinokibi
- Maze/Egregor/Sekhmet
Az Europol szerint az elmúlt hat évben a No More Ransom több mint 10 millió esetben segített a felhasználóknak abban, hogy váltságdíj kifizetése nélkül tudják helyreállítani a fájljaikat.

Forrás: Europol
Most már elérhető az a Crypto Sheriff nevű funkció is, amely néhány fájl feltöltését követően segít annak eldöntésében, hogy a No More Ransom valamely eszközével megvalósítható-e a helyreállítás, és ha igen, akkor pontosan mit is kell letöltenie a felhasználónak.
Van még teendő
Prémium előfizetéssel!
-
A Foxit PDF-kezelő alkalmazások 11 biztonsági hibától váltak meg a legutóbbi verzióik megjelenésével.
-
A Roundcube Webmail két sebezhetőséget tartalmaz.
-
A GIMP alkalmazás három biztonsági javítást kapott.
-
A macOS kompatibilis LibreOffice kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.
-
Kritikus sebezhetőség megszüntetésére van szükség a HPE OneView esetében.
-
A WatchGuard Firebox kapcsán egy súlyos sérülékenység megszüntetésére van szükség.
-
A Tenable Nessus egy jelentős biztonsági frissítést kapott.
-
A Google Chrome újabb két biztonsági javítással gyarapodott.
-
A Kubernetes egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A Microsoft Edge három biztonsági hibát orvosolt az Edge webböngésző kapcsán.
Az ünnepi időszakban még inkább megnő az online vásárlások száma, ezzel együtt a csalók aktivitása is.
A zsarolóvírus-támadások nem csupán technikai fennakadásokat vagy átmeneti anyagi veszteségeket okoznak – hanem akár egy teljes vállalkozás bukását is jelenthetik.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











