Megy az alkudozás, de így is sokat kaszálnak a zsarolók
A zsarolóvírussal végrehajtott kibertámadások után az áldozatul eső szervezetek közel fele kifizeti a követelt váltságdíjat.
A Sophos felmérése szerint bár sok vállalat fizet a zsarolóknak, az esetek 53 százalékában kevesebbet, mint amennyi az eredeti követelés. A váltságdíjak mérséklését többnyire alkudozás útján érik el - vagy saját tárgyalással, vagy külső fél bevonásával.
A biztonsági cég jelentése kitér arra, hogy a kifizetett váltságdíjak értéke átlagosan egymillió dollár, de a követelt összegek jelentősen eltérnek az áldozatul eső szervezetek mérete és bevétele szerint. Az egymilliárd dollár feletti bevételű cégeknél a követelések átlaga 5 millió dollárra rúg, míg a 250 millió dollár alatti árbevétellel rendelkezőknél jellemzően 350 ezer dollárnál kevesebbet követelnek a bűnözők.
A jelentés alapján elmondható az állami és önkormányzati szervek fizették ki a legnagyobb váltságdíjakat (átlagosan 2,5 millió dollárt), míg az egészségügyi szektor a legalacsonyabbat (150 ezer dollárt).
- mondta Chester Wisniewski, a Sophos vezető információbiztonsági szakértője."Jó hír, hogy a fokozott tudatosság hatására egyre több cég költ olyan (technikai és HR) erőforrásokra, amelyekkel csökkenthetők a károk. Ide tartoznak például az incidenskezelő szakemberek, akik képesek alkudni a váltságdíjból, gyorsítani a helyreállítást vagy akár meg is állítani a támadást"
- tette hozzá a szakember."A zsarolóvírussal elkövetett támadások megelőzhetők, ha a támadások kiváltó okait kezeljük: a sebezhetőségeket, a korlátozott rálátást a támadási felületekre, valamint az erőforráshiányt. Egyre több cég ismeri fel, hogy segítségre van szüksége, és áttér MDR (Managed Detection and Response) szolgáltatásokra"
Prémium előfizetéssel!
-
Biztonsági frissítést kapott a Synology BeeDrive for Desktop.
-
Az IBM Informixhez számos biztonsági frissítés vált elérhetővé.
-
Az SQLite egy közepes veszélyességű hibát tartalmaz.
-
A Microsoft újabb két biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.
-
A Dahua két biztonsági hibáról számolt be.
-
16 biztonsági javítás érkezett a Red Hat OpenShift Container Platformhoz.
-
Hat biztonsági rést foltozott be a Google a ChromeOS operációs rendszeren.
-
Az Apache HTTP Server egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A SonicWall SMA100 SSL-VPN kapcsán négy biztonsági hibára derült fény.
-
Jelentős biztonsági frissítés érkezett a Firefoxhoz.
Az ESET közzétette legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentését, amely a 2024. december és 2025. május közötti időszakban tapasztalt kiberkockázatokat mutatja be
A nyári szünet idején a gyerekek több időt töltenek otthon, sokszor felügyelet nélkül – ez pedig nemcsak a fizikai, hanem az online biztonság szempontjából is kihívásokat jelent.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat