Megvan, mi okozta a Wyze kamerák miziriáját
A Wyze részletesen is beszámolt a múlt heti kamerás incidenséről, amely több ezer helyre engedett illetéktelen betekintést.
A Wyze kamerák múlt pénteken elérhetetlenné váltak. A gyártó mérnökei azonnal megkezdték a vizsgálatokat, és hamar kiderült, hogy a problémát egy Amazon AWS-ben fellépő hiba okozza. Az üzemzavart végül néhány órán belül sikerült elhárítani. Ez idő alatt azonban a felhasználók nem tudták elérni a kameráikat az erre a célra szolgáló mobil alkalmazáson keresztül.
A rendszerben tapasztalható kiesés nyilvánvalóan kellemetlenséget és bosszúságot okozott, amiért a gyártó elnézést kért. Ugyanakkor ezzel a történet még korántsem zárult le, ugyanis az üzemszünetnél egy jóval rosszabb esemény is bekövetkezett.
A rendszer helyreállásakor több felhasználó jelezte, hogy olyan bélyegképeket, illetve felvételeket lát a Wyze mobil alkalmazás Események lapján, amelyek nem is a saját kamerájához tartoznak. A bejelentéseket a gyártó szerencsére hamar elkezdte kivizsgálni, és kiderült, hogy nem volt alaptalan a felhasználók felháborodása. A rendszer ugyanis olyan szinten keveredett meg, amikor az AWS-ben történő helyreállítás után minden kamera egyszerre próbált visszacsatlakozni, hogy az példa nélküli.
Prémium előfizetéssel!
-
Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.
-
Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.
-
134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.
-
A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.
-
Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.
-
A szokásosnál több biztonsági rést foltoztak be a SharePoint Server fejlesztői.
-
A TinyMCE egy közepes veszélyességű hibát tartalmaz.
-
Három biztonsági hibát orvosolt az Arista a Wi-Fi AP-k kapcsán.
-
A cups esetében három biztonsági rés megszüntetésére van szükség.
-
Az Angularhoz három biztonsági javítás vált elérhetővé.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











