Megunta a Like gombozást a Mozilla

A Mozilla számos biztonsági újdonságról számolt be a Firefox és az ahhoz kötődő egyes szolgáltatások kapcsán. Most az adatvédelem került előtérbe.
 

A Mozilla fejlesztői továbbra is kiemelten foglalkoznak az adatvédelmet veszélyeztető fenyegetettségek, technikák kockázatainak csökkentésével. Kezdetben ezt elsősorban a Firefoxba épített összetevőkkel igyekeztek megvalósítani, azonban mára már mindez némileg megváltozott. Új bővítmények, szolgáltatások jelentek meg, amelyek jól kiegészítik a Firefox integrált védelmi technológiáit. Ezek a megoldások is folyamatosan fejlődnek, amit a Mozilla legutóbbi bejelentései is jól tükröznek. 

Megzabolázott követők

Napjainkban egyre több adatvédelmi kérdést és aggályt vetnek fel a különféle felhasználókövető technikák. Ezek lényege, hogy a vállalatok mind jobban igyekeznek kiismerni a felhasználói szokásokat, és - akár a felhasználók tudta nélkül - nyomon követést alkalmaznak. Mindezt legtöbbször követő sütik, cookie-k segítségével valósítják meg. 

A Mozilla a Firefoxba már korábban beépítette az úgynevezett Enhanced Tracking Protection technológiát, amelynek célja nem más, mint hogy a nyomkövetések ellen testre szabható védelmet biztosítson. A Mozilla mostantól ezt a technológiát az új telepítésű Firefox példányok esetében alapértelmezetten bekapcsolja, de a közeljövőben a már telepített Firefox példányokon is alapértelmezetten aktiválódik majd ez a fajta védelem (Standard (Szokásos) üzemmódban). Természetesen a felhasználók ezután is dönthetnek a funkció kikapcsolása mellett, illetve azt igényeik szerint konfigurálhatják. 


Megerősített jelszókezelés 

A Mozilla eddig LockBox néven biztosított jelszókezelő megoldást az iOS és az Android alapú készülékek számára. Mostantól ez már Lockwise néven érhető el. Jó hír, hogy a Firefox PC-kre fejlesztett verziójával is használható lesz egy Firefox Lockwise for Desktop bővítmény segítségével. Ezáltal a hitelesítési adatok szinkronizálása könnyebbé válik a különféle számítógépek és a mobil készülékek között. A Lockwise több funkciót biztosít a Firefox beépített jelszókezelőjéhez képest: a felhasználó szabadon létrehozhat, illetve szerkeszthet bejegyzéseket, amik aztán titkosítottan kerülnek tárolásra, valamint szinkronizálásra.

Megzabolázott Facebook

A Facebook kapcsán sokszor képezi vita tárgyát, hogy a közösségi oldal akkor is igyekszik nyomon követni a felhasználókat, ha azok éppen nincsenek bejelentkezve az oldalra, vagy nem is regisztrált felhasználók. Ennek egyik eszköze a Like és a megosztás gombok használata. A Mozilla mindezt megelégelte, és lehetőséget adott arra, hogy a Facebook Container bővítményének új verziójával a felhasználók letilthassák a Facebook gombjait a különféle weboldalakon. 

Monitorozott hozzáférések

A Mozilla által nem is olyan régen elindított Firefox Monitor szolgáltatás új felületet kapott. E megoldás célja, hogy a felhasználók az e-mail címeik alapján információt kaphassanak arról, hogy a fiókjaik, profiljaik érintettek-e adatszivárgásban, adatlopásban. A Firefox Monitor továbbra is a Troy Hunt biztonsági kutató által üzemeltett "Have I Been Pwned" szolgáltatásra, illetve az ahhoz tartozó API-kra épül. Az újdonságok listáját szaporítja, hogy mostantól a felhasználók több e-mail címet is megadhatnak, és egy kiválasztott postafiókba kaphatnak értesítéseket az őket is érintő, esetleges biztonsági incidensekről. 
 
  1. 4

    A Microsoft ismét tucatjával adta ki a biztonsági frissítéseket a Windows-hoz.

  2. 4

    Jelentős mennyiségű biztonsági javítás érkezett a Microsoft Office-hoz.

  3. 4

    Az SAP kiadta az augusztusi biztonsági frissítéseit.

  4. 4

    30 biztonsági frissítést kapott a Microsoft SharePoint Server.

  5. 4

    A Microsoft augusztusi frissítéseiből az Exchange Server sem maradt ki.

  6. 3

    A Netty hét biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  7. 3

    11 biztonsági hiba feltárása történt meg a ClamAV kapcsán.

  8. 3

    A Django négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  9. 3

    A PowerDNS fejlesztői egy biztonsági hibáról számoltak be.

  10. 3

    A Discourse-hoz három biztonsági javítás vált elérhetővé.

Partnerhírek
Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

hirdetés
Közösség