Megkezdődtek a Zyxel NAS-ok elleni támadások

A Zyxel által egyes hálózati adattárolókon nemrégen befoltozott biztonsági résekre máris lecsaptak a kiberbűnözők.
 

A Zyxel júniusban több biztonsági hibáról is beszámolt egyes hálózati adattárolóival kapcsolatban. A sebezhetőségek közül az egyik különösen kockázatosnak bizonyult, mivel kiderült róla, hogy alkalmas jogosulatlan távoli kódfuttatások lehetővé tételére méghozzá oly módon, hogy a támadónak nem kell előzetesen authentikálnia. Az ilyen sebezhetőségek nem szokták elkerülni a támadók figyelmét, mint ahogy most sem hunytak szemet a kínálkozó lehetőség felett. 

A Shadowserver Foundation arra hívta fel a figyelmet, hogy a Zyxel NAS326 és NAS542 hálózati adattárolókban feltárt, CVE-2024-29973 azonosítójú sebezhetőség kihasználása immár botneteken keresztül is megkezdődött. Ehhez a támadóknak minden rendelkezésükre áll, hiszen a sérülékenység technikai részletei, illetve az exploit már korábban elérhetővé vált az interneten. 

Timothy Hjort, a sebezhetőséget felfedező biztonsági kutató úgy nyilatkozott, hogy a szóban forgó hiba az érintett NAS-ok szoftverébe tavaly kerülhetett bele, amikor a gyártó egy másik biztonsági rést (CVE-2023-27992) foltozott be. Ekkor a fejlesztők ugyan azt a sebezhetőséget megszüntették, de egy hasonló hibát vétettek a javítás során. A szakember elmondta, hogy a biztonsági rés speciálisan szerkesztett HTTP POST kérésekkel válhat kihasználhatóvá, és tetszőleges kódokkal történő visszaélésekre ad módot. 

A Zyxel mindkét érintett NAS-hoz elérhetővé tette a frissítéseket. Egyúttal rávilágított arra, hogy a NAS326 és a NAS542 támogatási időszaka tavaly decemberben véget ért, de a sebezhetőség veszélyeire való tekintettel, most minden felhasználó számára elérhetővé tette a frissítéseket, amiket minél előbb célszerű telepíteni. 

A javított firmware verziók:
  • NAS326 - V5.21(AAZF.17)C0
  • NAS542 - V5.21(ABAG.14)C0
 
  1. 4

    Fontos biztonsági frissítés vált elérhetővé a Reacthoz.

  2. 4

    Kritikus veszélyességű hibát tartalmaz a Cisco Secure Email Gateway.

  3. 4

    Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.

  4. 4

    Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.

  5. 4

    11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.

  6. 4

    Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.

  7. 4

    Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.

  8. 4

    134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.

  9. 4

    A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.

  10. 4

    Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.

Partnerhírek
40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

hirdetés
Közösség