Meggyűlik a baja a Google-nek a Mandrake vírussal
Noha egy aggastyán mobilvírusról van szó, mégsem sikerül meggátolni, hogy a Google Play áruházban időről időre felüsse a fejét a Mandrake károkozó.
A Mandrake mobilvírusról először a Bitdefender számolt be 2020-ban, de már akkor lehetett tudni, hogy a károkozó legalább 2016 óta fertőzött mobil készülékeket. Ez egyben azt is jelentette, hogy egy olyan nemkívánatos szerzeményről van szó, amelynek készítői nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy a kártevőjük minél tovább tudjon észrevétlenül terjedni. Sajnos nincs ez másként napjainkban sem, hiszen most a Kaspersky kutatói figyeltek fel a vírus újabb támadásaira.
A biztonsági cég szerint a Mandrake legújabb variánsai legalább öt különféle alkalmazás formájában jutottak be a hivatalos Google Play áruházba, és kerülték meg annak teljes védelmi arzenálját. A fertőzött appokat a felhasználók összességében több mint 32 ezer alkalommal töltötték le. A legtöbb példányban egy AirFS nevű program került fel az okostelefonokra, illetve táblagépekre. Ezt a káros appot a Google idén márciusban távolította el a Playről.
Prémium előfizetéssel!
-
Fontos biztonsági frissítés vált elérhetővé a Reacthoz.
-
Kritikus veszélyességű hibát tartalmaz a Cisco Secure Email Gateway.
-
Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.
-
Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.
-
11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.
-
Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.
-
Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.
-
134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.
-
A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.
-
Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











