Megelégelte a Microsoft a CCleaner szoftvert

​A Microsoft nemkívánatos alkalmazásnak minősítette a széles körben használatos CCleaner szoftvert.
 

A CCleanert sok felhasználó számítógépén található meg. Egy olyan szoftverről van szó, amely elsősorban rendszerkarbantartási feladatokat lát el. Az alkalmazást az elmúlt években meglehetősen sokszor érte kritika. Főleg azt követően, hogy az Avast 2017-ben felvásárolta a fejlesztő céget, a Piriformot.
 
Az első problémák akkor jelentkeztek, amikor a szoftverről kiderült, hogy a használati adatok küldését nem lehet kikapcsolni teljes mértékben. Aztán a következő gond az volt, hogy a felhasználók akkor is kaptak frissítéseket, amikor azt egyértelműen letiltották a beállításokban. Ezt követően a Microsoft a közösségi fórumain letiltotta a CCleanerrel kapcsolatos linkeket, illetve akár teljes bejegyzéseket, vagyis az alkalmazást e platformon tiltólistára helyezte.
 
A Microsoft azonban magát a CCleanert hagyta "élni", nem tett különösebb lépéseket az alkalmazás telepítése és futtatása ellen. Egészen mostanáig! A vállalat ugyanis úgy határozott, hogy ezentúl a Microsoft Defender a CCleanert "PUA:Win32/CCleaner" néven nemkívánatos alkalmazásként fogja azonosítani. Ennek okáról a Microsoft egyelőre nem kívánt részleteket elárulni. Az azonban biztos, hogy a cég továbbra sem nézi jó szemmel azokat a szoftvereket, amelyek a regisztrációs adatbázis karbantartására alkalmasak.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    Fontos biztonsági frissítés vált elérhetővé a Reacthoz.

  2. 4

    Kritikus veszélyességű hibát tartalmaz a Cisco Secure Email Gateway.

  3. 4

    Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.

  4. 4

    Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.

  5. 4

    11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.

  6. 4

    Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.

  7. 4

    Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.

  8. 4

    134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.

  9. 4

    A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.

  10. 4

    Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.

Partnerhírek
40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

hirdetés
Közösség