Már pendrive-on is terjed a zsaroló program

A zsaroló, CryptoLocker trójainak megjelent egy újabb variánsa, amely számos szempontból több kockázatot hordoz, mint az eddigi változatai.
 

Az már biztosan kijelenthető, hogy 2013-ban nem zárult le a felhasználók zsarolására alkalmas kártékony programok kora. Sőt a jóslatok szerint ezek a károkozók idén még több problémához fognak hozzájárulni, amit a hírhedt CryptoLocker trójai folyamatos fejlődése is előrevetít. E kártevő legfontosabb sajátossága, hogy az általa megfertőzött számítógépeken fájlokat titkosít, és tesz használhatatlanná, majd váltságdíjat követel a helyreállításért. A CryptoLocker tavaly szeptemberben ütötte fel a fejét, és októberben kezdett szélesebb körben megjelenni, amikor a terjesztésében szerepet kapott a Cutwail botnet, valamint a Zeus trójai. Az újabb és újabb variánsai azóta is töretlenül készülnek.

Gyorsabb terjedés

A Trend Micro kutatói nemrégen arra lettek figyelmesek, hogy a CryptoLocker egyik változata új szemlélet szerint kezdett terjedni. Korábban a károkozó leginkább kártékony weboldalakon keresztül, illetve egyéb vírusok segítségével jutott fel a PC-kre. Mostantól azonban két további terjedési mechanizmust is támogat. Egyrészt a vírusírók felkészítették cserélhető meghajtókon keresztül történő fertőzésre. Emiatt a zsaroló program pendrive-okon is átkerülhet egyik számítógépről a másikra.

A károkozó másik terjedési felületét a fájlcserélők adják. A trójai mind gyakrabban tetszeleg ismert alkalmazások nevével, így többek között az Adobe Photoshop és a Microsoft Office ismertségét sem rest kihasználni, amikor éppen valamely fájlcserélő hálózaton próbál újabb áldozatokat szedni.


Így tűnik fel a trójai egy fertőzött számítógépen - Forrás: Kaspersky Lab

Egy kis visszalépés

Biztonsági kutatók a CryptoLocker legújabb variánsa kapcsán egy további érdekes felfedezést is tettek. Eszerint a mostani trójai egy tekintetben visszalépést jelent az elődjeihez képest. Mégpedig abban, hogy a vezérlőszerveréhez való kapcsolódáshoz egy, a forráskódjába "égetett" URL-t használ. Korábban ez nem így volt, ugyanis a CryptoLocker is élt az úgynevezett DGA (Domain Generation Algorithm) algoritmusok adta lehetőségekkel, és bizonyos szinten véletlenszerűen generált címek alapján csatlakozott a kiszolgálóihoz. Ezáltal jóval nehezebb volt megmondani, hogy a trójai egy adott napon éppen mely szerverekről igyekszik beszerezni a működéséhez szükséges információkat. Ugyanakkor a kutatók hangsúlyozták, hogy a CryptoLocker jövőbeni variánsaiban újra feltűnhet a DGA-technika.

Védekezési tanácsok

A Trend Micro a CryptoLocker térhódítása kapcsán hangsúlyozta a naprakészen tartott biztonsági alkalmazások használatának nélkülözhetetlenségét. Emellett azonban azt is kiemelte, hogy most már a zsaroló program miatt is célszerű nagyon alaposan átgondolni a fájlcserélőkben rejlő kockázatokat, és azokat kellő óvatossággal kell használni. Ugyanez a megfontoltság szükséges a pendrive-ok és egyéb cserélhető adathordozók esetében is.
 
  1. 4

    A MariaDB-hez több biztonsági javítás vált elérhetővé.

  2. 4

    A Mozilla több tucat hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.

  3. 5

    A Drupal kritikus veszélyességű sebezhetőség miatt kapott azonnali frissítést.

  4. 3

    A GLPI legújabb verziója két biztonsági rést foltoz be.

  5. 4

    A GitLab CE/EE összesen tizenegy sérülékenység miatt kapott újabb frissítést.

  6. 4

    A PostgreSQL legújabb verziói 11 biztonsági hibajavítást tartalmaznak.

  7. 3

    Az ImageMagick számos sérülékenyég következtében kapott frissítést.

  8. 4

    Az Apache Tomcathez elérhetővé váltak a legújabb biztonsági frissítések.

  9. 4

    Az NGINX egy 16 éve létező biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  10. 4

    A Microsoft egy kritikus veszélyességű, nulladik napi hibáról számolt be az Exchange Server kapcsán.

Partnerhírek
Már többmilliós letöltésnél jár az új Androidos csalás

Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.

hirdetés
Közösség