Kritikus hibákat orvosolt a Microsoft

​A Microsoft kiadta 2021 első biztonsági frissítéseit. Ezek közül az egyik egy kritikus veszélyességű, nulladik napi sebezhetőséget szüntet meg.
 

A Microsoft tavaly meglehetősen intenzív évet zárt, legalábbis ami a havi biztonsági hibajavításokat illeti. Nem egyszer több mint 100 hibajavítást tett elérhetővé a Windows-hoz és a különféle alkalmazásaihoz. Az idei évet egy olyan hibajavító keddel nyitotta, amelyen 83 sérülékenységről számolt be. Ezek közül tíz hiba kapott kritikus veszélyességi besorolást, míg a többi fontos kategóriába került.
 
A hibajavítások közül egyet külön ki kell emelni. Mégpedig azt, amelyik a Microsoft Defender kapcsán szüntet meg egy nulladik napi sebezhetőséget, vagyis egy olyan hibát, amelyhez már a javítása előtt is elérhetők voltak a kihasználásához szükséges (exploit) kódok. A cég jelezte, hogy mihamarabb célszerű frissíteni a Defendert, pontosabban a biztonsági rés által sújtott Malware Protection Engine-t. Ennek 1.1.17700.4 vagy újabb kiadásai már nem tartalmazzák a jogosulatlan távoli kódfuttatásra is lehetőséget adó hibát.
 
A januári hibajavító kedden is a Windows játszotta a főszerepet, hiszen az operációs rendszerhez jelent meg a legtöbb hibajavítás. Ezek egyebek mellett az alábbi összetevőket teszik biztonságosabbá:
  • GDI+
  • Hyper-V
  • Microsoft splwow64
  • NTLM
  • Windows Bluetooth
  • Windows CryptoAPI
  • Windows DNS
  • Windows Docker
  • Windows Graphics Component
  • Windows Installer
  • Windows Kernel
  • Windows Print Spooler
  • Windows WLAN
 
A Windows mellett fontos frissítéseket kapott az Office (Word, Excel), az SQL Server, a SharePoint Server és a Visual Studio is. Mindezek mellett az Edge webbönbgésző korábbi kiadása is frissült.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    Biztonsági hibajavítás érkezett azt Angularhoz.

  2. 3

    A KeePassXC kapcsán több biztonsági hibára derült fény.

  3. 4

    A Next.js egy magas veszélyességű sebezhetőséget tartalmaz.

  4. 3

    Egy tucat hibajavítás vált letölthetővé az Apache Tomcathez.

  5. 3

    A Red Hat OpenShift Container Platform újabb biztonsági frissítést kapott.

  6. 3

    A Zulip Serverhez biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  7. 3

    10 sérülékenységet orvosoltak a WordPress fejlesztői.

  8. 4

    A Check Point egy magas veszélyességű sebezhetőség miatt adott ki frissítést.

  9. 4

    A Drupalhoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  10. 4

    A Synology nyolc biztonsági rést szüntetett meg a DSM kapcsán.

Partnerhírek
Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

hirdetés
Közösség