Adathalászat: veszélyben az álláskeresők

​Célzott adathalász támadások indultak elsősorban marketinges szakemberek Google fiókjainak veszélyeztetésével.
 

Az adathalászat esetében gyakorta megfigyelhető, hogy az elkövetők a szokásosnál jobban leszűkítik a potenciális áldozataik körét annak érdekében, hogy olyan bizalmas adatokhoz férjenek hozzá, amelyekre éppen szükségük van. Ez történik abban a támadássorozatban is, amelyre a Cymru biztonsági kutatói hívták fel a figyelmet.
 
Ezúttal az elsődleges célpontok többnyire marketinges szakemberek köréből kerülnek ki, aminek az az oka, hogy az adattolvajok olyan Google fiókokhoz igyekeznek hozzáférési adatokat szerezni, amikhez nagy valószínűséggel Google hirdetési fiók is társul.
 
Az elkövetők a mostani akciójukat is alaposan megtervezték, és azt többlépcsős adathalászat formájában hajtják végre. Először jól ismert vállalatok HR-es munkatársainak nevében küldenek e-maileket a kiszemelt személyek számára. E tevékenységük során kihasználják az amúgy teljesen legális PeopleForce platform, valamint a Salesforce Marketing Cloud szolgáltatások adta lehetőségeket, hogy ezzel tegyék hitelesebbé a kéretlen küldeményeiket. 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    A Fortinet fontos biztonsági javítást adott ki a FortiSandboxhoz.

  2. 4

    A Fortinet számos biztonsági rést foltozott be a FortiOS-en.

  3. 4

    A Zoom fejlesztői veszélyes sebezhetőséget szüntettek meg.

  4. 4

    A Mozilla két biztonsági hiba miatt frissítette a Firefox webböngészőt.

  5. 4

    Az Adobe Illustrator fontos biztonsági frissítést kapott.

  6. 4

    13 biztonsági javítás vált elérhetővé az Adobe e-kereskedelmi alkalmazásaihoz.

  7. 4

    Az Adobe Premiere kapcsán négy biztonsági hibára derült fény.

  8. 4

    Az Adobe After Effects három kritikus biztonsági rés miatt kapott frissítést.

  9. 4

    Az SAP júliusban összesen 16 biztonsági hibáról számolt be.

  10. 4

    A Microsoft jelentős mennyiségű biztonsági frissítést adott ki a Windows operációs rendszerhez.

Partnerhírek
Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

Chatbotok és szelfik: így formálja a digitális világ a gyerekek biztonságát

Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.

hirdetés
Közösség