Közigazgatási rendszereket tarolnak le a zsarolóvírusok

​Indiana egyik megyéjében megbénultak egyes közigazgatási szolgáltatások, miután egy zsarolóvírus letarolt egy hivatali rendszert. Az illetékesek úgy döntöttek, hogy fizetnek a zsarolóknak.
 

A zsaroló programok töretlenül szedik áldozataikat, amelyek között gyakorta vállalatok és intézmények is feltűnnek. Nem jelentenek kivételt ez alól a kormányzati szervek sem, különösen nem az Egyesült Államokban. A legutóbbi áldozat az indianai La Porte megye egyik közigazgatási rendszere lett, amely ellen célzott támadás következett be július 6-án. A fertőzést nem sikerült időben detektálni, de szerencsére a károk azért csökkenthetők voltak. Mint kiderült az informatikusok az első baljós jelek láttán elkezdték megtenni az ilyenkor szokásos incidenskezelési lépéseket, így a kliensek 7 százalékára tudott felkerülni a kártékony program. Ugyanakkor két domain vezérlő és feltehetően egyéb kiszolgálók is kompromittálódtak, aminek következtében a célkeresztbe állított hivatal működése megbénult. Napokig nem működött az elektronikus levelezés, illetve elérhetetlenek voltak az online szolgáltatások.
 
A hivatal a támadást követően azonnal felvette a kapcsolatot az FBI-jal és egy szakértői céggel. A vizsgálatok során kiderült, hogy a Ryuk nevű zsaroló program került be a rendszerbe, és titkosított le értékes állományokat. A támadás többlépcsős sémára épült. Először az Emotet trójainak sikerült beférkőznie a rendszerbe, ami aztán letöltött egy Trickbot nevű trójait, ami végül beszerezte a Ryukot. Ezzel a három lépcsős technikával a kiberbűnözőknek sikerült megkerülniük a védelmi eszközöket.
 
A vizsgálatok során természetesen arra is nagy hangsúlyt helyeztek a szakértők, hogy az adathelyreállítást el tudják végezni. Csakhogy e tekintetben sem igazán sikerült menteni a menthetőt.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    Fontos biztonsági frissítés vált elérhetővé a Reacthoz.

  2. 4

    Kritikus veszélyességű hibát tartalmaz a Cisco Secure Email Gateway.

  3. 4

    Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.

  4. 4

    Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.

  5. 4

    11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.

  6. 4

    Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.

  7. 4

    Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.

  8. 4

    134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.

  9. 4

    A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.

  10. 4

    Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.

Partnerhírek
40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

hirdetés
Közösség