Követhetetlen gyorsasággal csapnak le a hackerek

​Minden korábbinál több nulladik napi biztonsági hiba veszélyezteti a rendszereket.
 

A Google Mandiant biztonsági elemzői érdekes és egyben igen aggasztó tapasztalatokról számoltak be az általuk vizsgált, 2023-ban napvilágra került sérülékenységekkel kapcsolatban. A szakértők összesen 138 sebezhetőséget vettek szemügyre abból a szempontól, hogy azoknak miként zajlott a kibertámadásokba történő bevonása. Ekkor kiderült, hogy a biztonsági rések 70 százaléka nulladik napi hibának minősült, vagyis már azelőtt megkezdődött a kihasználásuk, hogy a fejlesztők tudomást szereztek volna azok létezéséről, illetve kiadták volna a hibajavításokat.
 
2020 és 2023 között az "időben" javított és a nulladik napi biztonsági hibák aránya 4:6 volt, azonban ez 2023-ban már 3:7 arányra módosult. A szakértők úgy látják, hogy ez a trend azt jelzi, hogy a feketekalapos hackerek mind hatékonyabban képesek feltárni a sérülékenységeket. A nehézségeket az is fokozza, hogy a hibák utáni kutakodásaikat a szoftverek, eszközök mind szélesebb körében folytatják.
 
A Mandiant kutatói egy másik trendre is rávilágítottak. Mégpedig arra, hogy drasztikusan csökkent az az időintervallum, ami a kiberbűnözők számára szükséges egy-egy biztonsági rés kihasználásához. Az úgynevezett TTE (time taken to exploit) idő 2018-ban és 2019-ben még 63 nap volt, 2021-ben és 2022-ben 32 napra adódott. 2023-ban pedig már csak átlagosan öt napra volt szükségük a hackereknek a sebezhetőségek támadásokba történő bevonására. 
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  2. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  3. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  4. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

  5. 4

    A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  6. 3

    A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.

  7. 4

    Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.

  8. 4

    A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.

  9. 4

    Az Apple a macOS-hez 263 biztonsági hibajavítást adott ki.

  10. 4

    Több mint 160 biztonsági rés vált befoltozhatóvá a iOS és az iPadOS operációs rendszereken.

Partnerhírek
AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

hirdetés
Közösség