Kórházba került a SamSam zsaroló program

A SamSam zsaroló program továbbra is kiemelt célpontokat támad. Az utóbbi időszakban egészségügyi intézmények és ipari rendszerek is a célkeresztjébe kerültek.
 

A SamSam vagy más néven Samas nevű zsaroló program meglehetősen aktívan kezdte az évet, aminek több jelentős intézmény, illetve cég is a kárát látta. Az áldozatok között két amerikai kórház, egy városi rendszer, egy egészségügyi adatszolgáltató, valamint egy ipari vezérlőrendszerekkel foglalkozó vállalat is feltűnik. Ezek közül a Hancock Health kórház elismerte, hogy kifizette a zsarolók által követelt váltságdíjat. Azt ugyan nem tudni, hogy erre mi szükség volt, ugyanis az egészségügyi intézmény jelezte, hogy mindenről volt mentése, és betegekkel kapcsolatos adatok sem kerültek illetéktelen kezekbe. Ugyanakkor a SamSam eddigi variánsainak nem is volt célja az adatlopás. A legutóbbi támadások során is inkább az értékes fájlok, adatbázisok titkosítására koncentrált annak érdekében, hogy váltságdíjat lehessen kicsalni a pórul járt szervezetektől.
 
Gyorsan változó károkozó
 
A zsaroló program egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy célzott támadásokban kap szerepet. Ennek megfelelően akár támadásonként változhat a kódja, de azért az egyes változatainak funkcionalitásában eget rengető különbségek nincsenek. A középpontban mindig a fájlok titkosítása és a zsaroló üzenetek megjelenítése áll. A legutóbbi támadások során az alábbi képernyő tárult fel a fertőzött számítógépek felhasználói előtt:

 
A csalók leírják, hogy mi is történt a PC-vel, és persze a váltságdíjról sem feledkeznek meg. A SamSam vállalatokra, illetve intézményekre "szabott" kialakítását jól szemlélteti az is, hogy az elkövetők számítógépenkénti és hálózatonkénti árat is megszabnak. Ha valaki csak egy PC-t akar helyreállítani, akkor 0,7 Bitcoin kell fizetnie, míg ha a hálózatban minden érintett számítógépen vissza akarja szerezni az állományokat, akkor már 3 Bitcoint kell küldenie. Egyes hírek szerint azonban volt olyan eset, amikor a zsarolók 300 ezer dollárnak megfelelő értékű Bitcoint követeltek.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A D-Link DIR-szériás routerek egy súlyos, javítatlan sebezhetőséget tartalmaznak.

  2. 3

    A Cisco Webex Meetings két biztonsági frissítéssel bővült.

  3. 3

    A Next.js kapcsán két biztonsági hiba javítására nyílt lehetőség

  4. 4

    A Google elérhetővé tette az Android szeptemberi biztonsági frissítéseit.

  5. 4

    Jelentős mennyiségű frissítést adott ki a QNAP.

  6. 4

    A több mint 10 ezer weboldalon működő WordPress Memberships Plugin egy súlyos biztonsági hibát tartalmaz.

  7. 4

    A Lenovo frissítette a korábbi biztonsági közleményét az egyes táblagépeit érintő sebezhetőségekkel kapcsolatban.

  8. 4

    Fontos frissítés érkezett a WhatsApp alkalmazáshoz.

  9. 3

    A GitLab fejlesztő négy biztonsági rést foltoztak be.

  10. 4

    A Microsoft ezúttal egy biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
​Iskolakezdés: így készítsük fel a gyerekek első telefonját vagy laptopját

Az iskolakezdés sok családban nemcsak a füzetek és tolltartók beszerzését jelenti, hanem az első saját okoseszköz – telefon, tablet vagy laptop – megvásárlását is a gyerekek számára.

Terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő

Az ESET közzétette legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentését, amely a 2024. december és 2025. május közötti időszakban tapasztalt kiberkockázatokat mutatja be

hirdetés
Közösség