Komoly pénzeket fizet a GitHub a hibavadászoknak
A GitHub az évek során több mint egymillió dollárt fizetett azon hibavadászoknak, akik biztonsági réseket tártak fel a különféle rendszereiben.
A GitHub is abba a csoportba tartozik, amelynek képviselői előszeretettel vesznek igénybe külső segítséget a rendszereik biztonságának fokozása érdekében. Azok a cégek, amelyek már indítottak hibavadászatot, többnyire pozitívan nyilatkoznak e kezdeményezésekről, és azt is gyakorta látjuk, hogy ezeket a programokat újabb és újabb szoftverekre, szolgáltatásokra terjesztik ki.
A hibavadászatról a GitHub képviselői is hasonlóan pozitív véleményeket fogalmaztak meg. A GitHub 2014 februárja óta fogadja a külső kutatót hibabejelentéseit. 2016 óta pedig a HackerOne platformon keresztül kapja az értesítéseket a különféle biztonsági résekről, amelyekért természetesen jutalmat is ad. Összességében nem is keveset, hiszen 2014 óta több mint egymillió dollárt fizetett ki a hibavadászoknak. Tavaly 590 ezer dollárt osztott ki.
A GitHub statisztikája azt mutatja, hogy a sérülékenységekkel kapcsolatos bejelentések száma évről évre emelkedik. Ennek ellenére örömteli hír, hogy átlagosan 17 óra alatt válaszol az etikus hackerek észrevételeire, és a lehető leghamarabb megkezdi a biztonsági rések befoltozását.
Prémium előfizetéssel!
-
A Red Hat OpenShift Container Platform újabb biztonsági frissítést kapott.
-
A Zulip Serverhez biztonsági frissítés vált elérhetővé.
-
10 sérülékenységet orvosoltak a WordPress fejlesztői.
-
A Check Point egy magas veszélyességű sebezhetőség miatt adott ki frissítést.
-
A Drupalhoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.
-
A Synology nyolc biztonsági rést szüntetett meg a DSM kapcsán.
-
A Check Point Gaia egy kritikus veszélyességű hibát tartalmaz.
-
Az ISC BIND több mint egy tucat hibajavítást kapott.
-
Az Oracle 19 biztonsági rést foltozott be a VirtualBoxon.
-
Több mint 70 biztonsági rést foltoztak be a Mozilla fejlesztői a Firefox böngészőn.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











