Kibertámadás érte a híres kozmetikai vállalatot
A Rituals hivatalosan is elismerte, hogy egy kibertámadás következtében ügyféladatok szivárogtak ki a rendszeréből.
A holland Rituals kozmetikai vállalat világszerte több mint 12 ezer alkalmazottat foglalkoztat, és 33 országban több mint 4800 üzlettel rendelkezik. Úgy tűnik, hogy a cég a kiberbűnözők körében is felkeltette az érdeklődést, igaz nem a termékeivel, hanem az általa kezelt adatokkal.
A vállalat jelezte, hogy április elején egy kiberbiztonsági incidenst detektált, melynek vizsgálata során beigazolódott, hogy jogosulatlan hozzáférés történt ügyféladatokhoz. Az elkövetők a My Rituals tagok adatait tudták megkaparintani, így elsősorban a cég hűségprogramjában résztvevők adatai kerültek veszélybe. Egyebek mellett nevek, e-mail címek, telefonszámok, születési dátumok, postázási címek is. A cég ugyanakkor hangsúlyozta, hogy pénzügyi adatokhoz, bankkártya információkhoz, valamint jelszavakhoz nem fértek hozzá a hackerek.
A Rituals a kiberbiztonsági incidenst már jelentette az illetékes hatóságoknak, és szakértői vizsgálatokkal igyekszik felderíteni az eset minden körülményét, hogy szükség esetén további védelmi intézkedéseket hozhasson. Egyelőre nincs arra utaló jel, hogy az adattolvajok nyilvánosságra hozták volna a kiszivárogtatott adatokat, vagy megzsarolták volna a céget.
A vállalat nem közölte, hogy az incidens hány ügyfelét sújtotta, de azt elmondta, hogy már minden érintett személyt értesített a történtekről.
-
Az OpenClaw fejlesztői egy biztonsági hibáról számoltak be.
-
A phpMyFAQ fejlesztői számos biztonsági rést foltoztak be.
-
Az Oracle kilenc biztonsági hibát orvosolt a VirtualBox kapcsán.
-
Az Avast Premium Security egy biztonsági hibajavítást kapott.
-
Az Apple soron kívül javított egy biztonsági hibát az iOS és az iPadOS operációs rendszereiben.
-
Az Oracle elérhetővé tette a Database Server negyedéves biztonsági frissítéseit.
-
Az Oracle 34 biztonsági rést foltozott be a MySQL Serveren.
-
Az Oracle 11 biztonsági hibát tárt fel a Java SE kapcsán.
-
A Microsoft soron kívüli biztonsági frissítést adott ki az ASP.NET kapcsán.
-
A Git for Windows kapcsán egy biztonsági hiba javítására nyílt lehetőség.
Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.
A szakmai kapcsolatépítés egyik legfontosabb online terepe, a LinkedIn ma már több mint egymilliárd felhasználót köt össze világszerte.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat









