Kártékony reklámok: a Google is megizzadt
Legalább két olyan reklámkampányt sikerült indítaniuk a csalóknak a Google rendszerein keresztül, amelyek nemkívánatos weboldalakra irányították a felhasználókat.
Az internetes csalók folyamatosan próbálkoznak azzal, hogy jól ismert reklámkiszolgálókon keresztül tudják terjeszteni a nemkívánatos kódjaikat, illetve kártékony weboldalakra tudják vezetni a felhasználókat. Tavaly az egyik legnagyobb hírverést az az ártalmas reklámkampány kapta, amelynek során a YouTube, az Amazon és a Yahoo! egyes weboldalai is belekeveredtek reklámalapú vírusterjesztésbe.
A Google sem bírta
A Sucuri biztonsági cég egy újabb malvertising esetre hívta fel a figyelmet. A bűnözők ezúttal a Google rendszereit szemelték ki maguknak, és legalább két AdSense kampányt indítottak. Ehhez olyan hirdetéseket kapcsoltak, amelyek a weboldalon való megjelenésük után azonnal átirányították a felhasználókat különféle weblapokra. Ezeken az oldalakon további reklámok jelentek meg egyebek mellett súlycsökkentő termékekkel és bőrápolási szerekkel kapcsolatban. Volt olyan káros weblap is, amely a Forbes magazin hivatalos oldalát másolta.
Noha a kártékony reklámokat a szolgáltatók szűrik, illetve probléma esetén gyorsan szoktak reagálni, ez esetben nem így történt. A csalók ugyanis számos trükköt vetettek be annak érdekében, hogy minél nehezebben lehessen felderíteni és letiltani a reklámjaikat. Rendszeresen új URL-eket alkalmaztak, és váltogatták a hirdetéseiket. Ráadásul az akciójukat oly módon valósították meg, hogy a problémás bannerekre a felhasználóknak még csak kattintaniuk sem kellett ahhoz, hogy az átirányítás megtörténjen.
Az első károkozások december második felében kezdődtek, és idén január 9-én értek el egy olyan "kritikus" szintet, amikor már jó pár üzemeltető jelezte a Google-nek, hogy valami nagyon nincs rendben. A vállalat másnap közölte, hogy a malvertising ellen küzdő biztonsági csoportja intenzíven foglalkozik a bejelentésekkel, és a múlt héten sikerült meggátolni az elkövetőket.
Az eddig megjelent hírek szerint a csalók két AdWords fiók révén hajtották végre a cselekedeteiket. Vagy az történt, hogy két teljesen legálisan működő fiókhoz szereztek hozzáférést (például jelszavakat loptak), vagy saját maguk hoztak létre fiókokat, és kezdetben legális hirdetéseket publikáltak a feltűnés kerülése érdekében.
Denis Sinegubko, a Sucuri malware kutatója szerint a Google eddig jó munkát végzett a malvertising elleni küzdelemben, de a mostani eset arra világított rá, hogy nem ülhet a babérjain. Ha ugyanis nem lép fel hatékonyabban, és nem szűri pontosabban a nemkívánatos tartalmakat, reklámokat, akkor az AdWords/AdSense szolgáltatásai könnyen a kiberbűnözők kedvelt célpontjaivá válhatnak.
-
Fontos biztonsági frissítés vált elérhetővé a Reacthoz.
-
Kritikus veszélyességű hibát tartalmaz a Cisco Secure Email Gateway.
-
Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.
-
Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.
-
11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.
-
Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.
-
Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.
-
134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.
-
A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.
-
Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat








