Izgalmas hackelések lesznek ezen a versenyen

​A hackerek egyik legnagyobb versenyének őszi fordulójára Tokióban kerül sor. Érdekes hackelésekre van kilátás.
 

A Pwn2Own hackerverseny nemzetközi szinten az egyik legismertebb ilyen jellegű megmérettetésnek számít. A szervezője a Trend Micro alá tartozó Zero Day Initiative (ZDI), amely közzétette a novemberi verseny előzetesét. Annyi már biztos, hogy a Tokióban megrendezendő eseményen nem csak a szokványos szoftverek, eszközök sebezhetőségeinek kihasználására nyílik majd lehetőségük a résztvevőknek. A verseny összdíjazása 750 ezer dollár lesz, és összesen 17 különféle eszköz térdre kényszerítéséért lehet majd jutalmat kiérdemelni.
 
Az okostelefonok esetében még nem lesz nagy meglepetés, hiszen az iOS és az Android alapú eszközök is képviseltetik majd magukat. Egészen pontosan az alábbi készülékeket hackelhetik majd a versenyzők:
  • Apple iPhone XS Max
  • Google Pixel 3 XL
  • Huawei P30
  • Oppo F11 Pro
  • Samsung Galaxy S10
  • Xiaomi Mi 9
 
Az okostelefonok esetében a legnagyobb összegű díj 150 ezer dollár lesz, amit az a résztvevő kaphat meg, aki mobilkommunikációs sérülékenységet használ ki a támadása során: hamis bázisállomáshoz tudja csatlakoztatni valamely készüléket, majd azon keresztül válik képessé további károkozások végrehajtására. 60 ezer dollár jutalom jár majd a mobil webböngészőkön keresztül kezdeményezett, sikeres támadásokért, míg a Wi-Fi, a Bluetooth és az NFC sérülékenységek 75 ezer dollárt fognak érni.
 
Az őszi Pwn2Own-en izgalmasnak ígérkeznek azok a hackelések, amelyek például a Facebook két terméke ellen irányulnak majd. Az egyik potenciális áldozat a Portal okoskijelző, míg a másik az Oculus Quest VR-szemüveg lesz. Amennyiben ezeken sikerül jogosulatlan távoli kódfuttatásra lehetőséget adó sebezhetőséget kimutatniuk, és kihasználniuk a versenyzőknek, akkor 60 ezer dollár ütheti a markukat.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.

  2. 4

    A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.

  3. 3

    Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  4. 4

    A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.

  5. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  6. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  7. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  8. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

  9. 4

    A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  10. 3

    A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.

Partnerhírek
5 online csalási módszer. Te mennyiről hallottál?

az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.

AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

hirdetés
Közösség