Ismét összeáll a REvil kiberbanda?

​Két hónapos szünet után ismét kezd életre kelni a REvil zsarolóvírushoz kötődő alvilági hálózat. Ez pedig aggodalomra ad okot.
 

A REvil kiberbanda több éve ismert a biztonsági kutatók előtt. A legnagyobb visszhangot kiváltó akcióját idén júliusban követte el, amikor a Kaseya VSA távoli menedzsment szoftver nulladik napi biztonsági hibájának kihasználásával széles körű támadásba lendült. Ennek során 60 szolgáltatónál (MSP) és több mint 1500 vállalatnál okozott fennakadásokat, illetve károkat fájlok titkosítása révén.
 
A REvil csoport a támadást követően a szolgálatóktól 5-5 millió dollárt követelt, míg a több céget egyenként 50 ezer dollárra zsarolta meg. Emellett felajánlotta, hogy elérhetővé tesz egy mesterkulcsot, amivel az általa titkosított összes fájl globálisan dekódolhatóvá válhat. Ezért a kulcsért először 70 millió dollárt akart bezsebelni, majd ezt az összeget 50 millió dollárra csökkentette.
 
A banda károkozása azonban nagyobb port kavart, mint azt a bűnözők gondolták, ugyanis különösen intenzív nyomozásba kezdtek az amerikai hatóságok, de még a Fehér Ház is felszólalt az ügyben. Így aztán diplomáciai vonzata is volt az ügynek. Néhány nappal később a Kaseya arról adott hírt, hogy birtokába került a mesterkulcs, így a károk helyreállítása lehetővé vált. Azt azonban sem a cég, sem az amerikai szervek nem kívánták elárulni, hogy miként sikerült hozzájutni a mesterkulcshoz.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Laravel Framework kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.

  2. 3

    A PyPDF esetében három biztonsági rést kell megszüntetni.

  3. 4

    18 biztonsági rést foltoztak be az OpenSSL fejlesztői.

  4. 4

    Egy tucat biztonsági javítás vált elérhetővé az Adobe InDesignhoz.

  5. 4

    Az Adobe Acrobat és Reader szoftverek frissítésével 20 sebezhetőség szüntethető meg.

  6. 4

    Az Adobe Dreamweaver fontos biztonsági frissítést kapott.

  7. 4

    A Veeam Backup & Replication egy súlyos biztonsági hibát tartalmaz.

  8. 4

    Ismét jelentős mennyiségű hibajavítás érkezett a Google Chrome-hoz.

  9. 4

    A Check Point egy súlyos sebezhetőségről számolt be.

  10. 4

    Telepíthetővé váltak a Windows júniusi biztonsági frissítései.

Partnerhírek
Chatbotok és szelfik: így formálja a digitális világ a gyerekek biztonságát

Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.

Már többmilliós letöltésnél jár az új Androidos csalás

Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.

hirdetés
Közösség