Ismét berobbanhat az Emotet botnet

Rossz hírek érkeztek az Emotet botnet felől. A rendkívül sok károkozásban szerepet játszó hálózat ugyanis ismét épül.
 

Az Emotet botnetnek szövevényes története van, amely 2014-ig nyúlik vissza. Azóta több átalakuláson ment keresztül mind a mögötte meghúzódó kártékony program, míg az azt üzemeltető kiberbanda. Az évek során elsősorban spamkampányokban jutott szerephez, de eközben hathatósan kivette a részét a QakBot (Qbot), valamint Trickbot trójai programok terjesztéséből. Emellett olyan hírhedt zsarolóvírusok terjesztéséhez járult hozzá, mint amilyen például a Ryuk, a Conti, a ProLock és az Egregor.
 
Ez év elején az Europol vezetésével egy nemzetközi hadijárat indult az Emotet banda ellen, amelynek során sikerült megbénítani a botnet működését. Emellett sikerült lefülelni két személyt, akiket az alvilági infrastruktúra üzemeltetésével gyanúsítottak. Az akciót követően egy ideig viszonylagos csend honolt a botnet körül, azonban ilyen esetekben nem célszerű túl korán bizakodni, mivel már számos esetben fordult elő, hogy a kiberbűnözők szinte a semmiből építették újra a hatóságok által térdre kényszerített hálózataikat. Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy az Emotet is ezek közé tartozik.

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  2. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

  3. 4

    A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  4. 3

    A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.

  5. 4

    Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.

  6. 4

    A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.

  7. 4

    Az Apple a macOS-hez 263 biztonsági hibajavítást adott ki.

  8. 4

    Több mint 160 biztonsági rés vált befoltozhatóvá a iOS és az iPadOS operációs rendszereken.

  9. 4

    Az Apple fontos frissítést adott ki a watchOS operációs rendszeréhez.

  10. 3

    Az IBM QRadar SIEM kapcsán két kritikus sérülékenységre derült fény.

Partnerhírek
AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

hirdetés
Közösség