Intenzív ostrom alatt vannak a Drupal oldalak
A Drupalra épülő weboldalakat az elmúlt hetekben egyre több támadás éri. Mindez két olyan sérülékenység következménye, amelyekre a gyógymód már áprilisban elérhetővé vált.
Az egyik legnépszerűbb tartalomkezelő rendszert, a Drupalt is folyamatosan össztűz alatt tartják a kiberbűnözők. Teszik ezt azért, mert ha egy könnyen és leginkább automatizáltan kihasználható biztonsági rés üti fel a fejét, akkor azzal egy csapásra rengeteg weboldalt tudnak kompromittálni. Mindezt a fejlesztők rendszeres biztonsági frissítésekkel igyekeznek megállítani, de úgy fest, hogy az oldalak tulajdonosainak, üzemeltetőinek egy jelentős hányada nem vesz tudomást a kockázatokról. Ennél fogva pedig nem kizárólag a saját webhelyüket veszélyeztetik, hanem a látogatóknak is sok kellemetlenséget okozhatnak.
Márpedig a Drupal most is nagyon fontos frissítésre szorulna, mivel márciusban a fejlesztők tudomására két olyan sérülékenység jutott, amelyek igencsak kiszolgáltatottá tehetik a durpálos weboldalakat. A Drupalgeddon2, valamint a Drupalgeddon3 nevű sebezhetőségek orvoslására alkalmas hibajavításokat a fejlesztők már áprilisban letölthetővé tették, de ezek sok esetben nem kerültek fel a szerverekre. Így aztán a kiberbűnözőknek bőven van muníciójuk a támadásaik lebonyolításához. Az egyszerűbb weblapok mellett vállalati, kormányzati és oktatási webhelyeket sem kímélnek.
A Malwarebytes kimutatásából látható, hogy a Drupal frissítése meglehetősen nehezen halad. A telepítések megközelítőleg 30 százaléka még mindig a 7.3.x verzió valamelyikével működik, holott a 7.3-as sorozat 2015 augusztusában kapott utoljára frissítést. A Drupal alapú weblapok több mint 30 százalékáról elmondható, hogy viszonylag könnyű prédát jelentenek a támadók számára.

Forrás: Malwarebytes
A Drupalgeddon2 és Drupalgeddon3 kapcsán a biztonsági cég szakemberei kimutatták, hogy az esetek 81 százalékában kriptobányász eszközök telepítésére használják fel azokat a kiberbűnözők. Ezzel elérik, hogy a kompromittált weblapok a látogatók számítógépeinek erőforrásaival bányászanak kriptopénzt. Ilyenkor a felhasználó azt tapasztalja, hogy a számítógépe lelassul, mivel minden elérhető processzorerőforrást felemészt a webböngésző.

Forrás: Malwarebytes
A mostani támadássorozatban, jóval kisebb arányban ugyan, de feltűntek már olyan károkozások is, amik hamis szoftverfrissítések telepítésére buzdítják a felhasználókat, vagy éppen mondvacsinált technikai támogatással kecsegtetnek. Ez utóbbi esetben emelt díjas telefonszámok tárcsázására sarkallják az áldozataikat. Fontos megjegyezni, hogy a weblapokba beszúrt, nemkívánatos kódok sokszor meglehetősen dinamikusan változnak, és ilyen módon próbálják elkerülni a detektálást.
A Malwarebytes minden Drupal weboldal üzemeltetőt, tulajdonost arra buzdít, hogy mihamarabb frissítsék a weboldalaikat.
-
Fontos biztonsági frissítés vált elérhetővé a Reacthoz.
-
Kritikus veszélyességű hibát tartalmaz a Cisco Secure Email Gateway.
-
Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.
-
Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.
-
11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.
-
Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.
-
Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.
-
134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.
-
A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.
-
Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










