Ingyenes szolgáltatással rukkolt elő a NordVPN
A NordVPN az egyik hálózati és biztonsági szolgáltatását mindenki számára ingyenesen tette elérhetővé.
Az utóbbi években a VPN-szolgáltatások mind fontosabb szerepet kezdtek betölteni, és egyre szélesebb körben váltak használttá. Ez pedig együtt járt azzal, hogy a VPN-szolgáltatók piacán minden korábbinál komolyabb verseny alakult ki. A rivalizálás egyik hozadéka az lett, hogy e szolgáltatók mind több funkcióval kezdték kiegészíteni a portfóliójukat, hogy az előfizetéses modellben működő megoldásaikat ezzel is vonzóbbá tegyék.
A VPN-piac egyik legismertebb szereplője, a NordVPN is folyamatosan fejleszti a megoldásait. Tavaly júniusban jelentette be az úgynevezett Meshnet funkciót, amelynek alapvető célja, hogy a felhasználó különböző eszközei között biztonságos hálózati kapcsolat váljon kialakíthatóvá VPN-szerver nélkül is. A funkciót eddig csak a vállalat előfizetői használhatták, mígnem a cég a napokban úgy döntött, hogy a Meshnetet mindenki számára, teljesen ingyenesen teszi elérhetővé. Ezzel pedig minden bizonnyal jelentősen szélesebb körben fog elterjedni a megoldás, mint eddig.
A Meshnet számos esetben tehet jó szolgálatot a biztonságos hálózati kommunikáció révén. Ezek közé tartozik például az, amikor a felhasználó utazás során akarja elérni az otthoni számítógépét, és arról úgy netezni, mintha otthon ülne a monitor előtt. Ekkor ugyanis a Meshnet segítségével egyszerűen és biztonságosan kapcsolódhat az otthoni PC-jéhez, amelyen keresztül elérheti az internetet.
Prémium előfizetéssel!
-
Az ImageMagick egy közepes veszélyességű hibát tartalmaz.
-
A Xen két biztonsági hibát tartalmaz.
-
A KeePassXC egy sérülékenység miatt kapott frissítést.
-
A Next.js-hez öt biztonsági javítás vált elérhetővé.
-
Az Apple biztonsági frissítést adott ki egyes operációs rendszereihez.
-
A GIMP két veszélyes biztonsági réstől vált meg.
-
A PyTorch kapcsán két biztonsági résre derült fény.
-
Több mint 30 biztonsági javítást kapott az Edge webböngésző.
-
A Red Hat OpenShift Container Platform két hibajavítással bővült.
-
A curl kapcsán négy biztonsági hiba látott napvilágot.
A szakmai kapcsolatépítés egyik legfontosabb online terepe, a LinkedIn ma már több mint egymilliárd felhasználót köt össze világszerte.
Az elmúlt hetekben egyre többen számolnak be arról, hogy olyan csomagot kaptak, melyet nem is rendeltek meg.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










