Így versengenek a feketekalapos hackerek

​A kiberbűnözők gyakorta szerveznek olyan versenyeket, amikből aztán sok trükköt tanulhatnak.
 

A Sophos szerint az alvilági fórumokon régóta vannak versenyek, de az évek során ezek sokat változtak. Az első megmérettetések még kvízekből és különféle játékokból álltak. Manapság azonban már a szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy hackelési technikákról készítsenek cikkeket, küldjenek be forráskódokat, valamint "oktató" videókat. A beérkező anyagokat az adott fórum felhasználói áttekinthetik, majd szavazhatnak a győztesre.
 

"Az a tény, hogy a kiberbűnözők megszervezik ezeket a versenyeket, részt vesznek rajtuk, sőt szponzorálják azokat, azt sugallja, hogy létezik egy közösségi cél a taktikáik és technikáik fejlesztésére. Még arra is van bizonyíték, hogy ezek a versenyek egyes prominens kibercsoportok számára toborzási eszközként szolgálnak"

- mondta Christopher Budd, a Sophos fenyegetéskutatási igazgatója.
 
A biztonsági cég szerint fokozott hangsúlyt fektetnek a bűnözők az olyan témákra, mint amilyen például a kriptovaluta, az okosszerződés vagy az NFT. Ezek mellett olyan hackelési kategóriák is voltak már, amik a social engineering technikákat helyezték középpontba.
 
A Sophos X-Ops két versenyt külön is vizsgált: az egyiket egy orosz nyelvű kiberbűnözői fórumon rendezték meg az alvilági szereplők, és összesen 80.000 dolláros nyereményt ajánlottak fel. A másikat pedig az XSS-fórumon tartották, ahol 40.000 dollár volt a főnyeremény.
 
  1. 4

    A Next.js esetében két veszélyes biztonsági rés befoltozására nyílt lehetőség.

  2. 3

    A Grafana egy biztonsági javítással bővült.

  3. 4

    Az Apache Tomcathez tíz biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.

  4. 3

    Letölthetővé vált az OpenSSL legújabb biztonsági frissítése.

  5. 3

    Az Adobe Illustratorhoz egy biztonsági javítás vált telepíthetővé.

  6. 4

    Jelentős biztonsági frissítés érkezett a Spring keretrendszerhez.

  7. 4

    A Veeam ONE egy magas veszélyességi besorolással ellátott hibát tartalmaz.

  8. 3

    Az Nmap egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  9. 4

    Az Apache Traffic Serverhez biztonsági javítások váltak elérhetővé.

  10. 3

    Letölthetővé váltak az Apache Struts legújabb biztonsági javításai.

Partnerhírek
Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

hirdetés
Közösség