Így támadják a kkv-kat a kibertérben
A Sophos közzétette a legújabb kiberfenyegetettségi jelentését, amelyben a kis- és középvállalkozásokat érintő legrelevánsabb kiberkockázatokat elemzi.
A jelentés szerint 2023-ban a kkv-kat sújtó kártékony programok közel fele jelszólopó, billentyűzetfigyelő és egyéb kémprogram volt. A zsarolóprogramokkal végrehajtott támadások száma eközben stagnált, de összesgében továbbra is ez jelenti a legnagyobb kiberfenyegetést a kisebb cégek számára is. Ebből a szempontból az elmúlt hónapokban a legtöbb problémát és kárt a LockBit ransomware okozta, de például az Akira és a BlackCat zsarolóvírusok is nagyon aktívak voltak.
A Sophos kitért arra, hogy a kibertámadók folyamatosan fejlesztik a social engineering módszereiket és az üzleti e-mailek kompromittálására épülő (BEC) támadásaikat. Elmondható, hogy a vírusokkal való károkozások után a BEC jelenti a második legnagyobb fenyegetést a cégekre nézve.
A BEC-támadások során a csalók ahelyett, hogy pusztán egy-egy mellékletet tartalmazó e-mailt küldenének, sokkal nagyobb valószínűséggel lépnek kapcsolatba a célpontjaikkal úgy, hogy párbeszédet kezdeményeznek. Ezzel egyrészt későbbi károkozásokhoz szükséges információkat próbálnak kipuhatolni, másrészt ilyen módon igyekeznek megtéveszteni az áldozataikat, és akár téves banki utalásokra rábírni őket.
Prémium előfizetéssel!
-
Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.
-
Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.
-
A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.
-
Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.
-
A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.
-
A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.
-
A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.
Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











