Így működik napjaink legbrutálisabb hálózata

A Mirai botnet már bebizonyította, hogy világszintű online szolgáltatásokat is képes megbénítani. Mutatjuk, hogy mit is lehet most tudni erről a kártékony hálózatról.
 

Október egyik legtöbbet emlegetett biztonsági eseménye világszerte több millió felhasználó számára tette kézzelfoghatóvá azt a helyzetet, amikor egy széles körű kibertámadás veszi kezdetét. A Mirai nevű botnet mögött álló csoportok ugyanis akcióba lendültek, méghozzá nem is akárhogy. A fertőzött készülékekből elmúlt hónapokban kiépített kártékony hálózatukat elosztott szolgáltatásmegtagadásba vonták be, aminek következtében közvetve, illetve közvetlenül tucatnyi jelentős online szolgáltatást tudtak térdre kényszeríteni. A támadás következtében megbénult vagy lelassult egyebek mellett a Twitter, a Reddit, a GitHub, a Netflix, az Airbnb és a Spotify is.
 
Valójában a botnet nem e szolgáltatásokhoz tartozó informatikai rendszereket, szervereket állította célkeresztbe, hanem a Dyn DNS infrastruktúráját. Így a domain név feloldás ellehetetlenült, ami aztán magával rántotta az említett weboldalakat, netes szolgáltatásokat. Ráadásul mindez nem előjel nélkül történt, hiszen egy hónappal korábban Brian Krebs blogja már felkerült a Mirai célpontjainak listájára, aminek következtében az oldalt kiszolgáló infrastruktúrát egy igen jelentős, 665 Gbps sávszélességet felemésztő támadás érte.
 
Mit lehet tudni a botnetről?
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Mozilla soron kívül hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.

  2. 4

    A Zyxel a GS1900 szériájú switch-ekben egy nulladik napi biztonsági hibát szüntetett meg.

  3. 4

    A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.

  4. 4

    A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.

  5. 3

    Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  6. 4

    A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.

  7. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  8. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  9. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  10. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

Partnerhírek
5 online csalási módszer. Te mennyiről hallottál?

az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.

AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

hirdetés
Közösség