Hűsítő frissítések érkeztek a Microsofttól

​A Microsoft letölthetővé tette a júliusi hibajavításait, amelyek között kritikus besorolásúak is feltűnnek.
 

A Microsoft menetrendszerűen adta ki a júliusi biztonsági frissítéseket. Az érintett termékek, szoftverek körét illetően nem született meglepetés, hiszen a hibajavító keddek leggyakoribb szereplői jutottak hozzá újabb frissítésekhez. Mind az egyéni felhasználóknak, mind a vállalati IT-üzemeltetőknek lesz teendőjük. Az utóbbiak számára a szokásos frissítési műveletek mellett az Exchange Server foltozására is oda kell figyelniük.
 
A vállalat közleménye szerint a júliusi hibajavító kedden a Windows mellett az Internet Explorer és az Edge böngésző került középpontba. Azonban az Office és a .Net keretrendszer sem maradt le az érintett megoldások listájáról. Végül pedig a Flash Playerről sem szabad megfeledkezni, amely szintén megvált néhány biztonsági hibától.
 
A Microsoft ezúttal is hangsúlyozta, hogy a Windows 10 korábbi, 1507-es verziója már nem kap frissítést. Ez alól csak a Windows 10 Enterprise 2015 LTSB, illetve a Windows 10 IoT Enterprise 2015 LTSB kiadások jelentenek kivételt. Vagyis attól, hogy egy számítógépen a Windows 10 fut, még nem biztos, hogy biztonsági szempontból minden igényt kielégít, mivel az alverziók is számítanak a frissítések tekintetében.
 
A legújabb Windows 10 kiadás (1703) használata egyebek mellett azért is előnyös lehet, mert az már támogatja az úgynevezett delta frissítéseket, amik révén gyorsabb foltozgatásra van lehetőség kevesebb letöltés mellett.
 
A hibajavítások az automatikus frissítési szolgáltatások segítségével telepíthetők, vagy a Microsoft weboldalairól tölthetők le. A sebezhetőségekkel kapcsolatban további információk a Biztonságportál Prémium weblapjain olvashatók.
 
  1. 4

    A Google kiadta az Android májusi biztonsági frissítéseit.

  2. 3

    A tcpdump kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.

  3. 3

    A Trend Micro Antivirus One for macOS egy sebezhetőséget tartalmaz.

  4. 4

    Jelentős mennyiségű QRadar frissítést adott ki az IBM.

  5. 3

    A Nessus Network Monitor kapcsán négy hibajavítás vált elérhetővé.

  6. 4

    A Cico az IP telefonjaihoz három hibát javító frissítést tett közzé.

  7. 4

    Az ArobaOS-hez fontos biztonsgi frissítés érkezett.

  8. 3

    A Google egy veszélyes biztonsági rést foltozott be a ChromeOS-en.

  9. 4

    A Google két veszélyes hibát orvosolt Chrome böngészőben.

  10. 4

    A SonicWall két sebezhetőséget javított a GMS kapcsán.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség