Hikvision kamerákkal szemeznek a kiberbűnözők

A Moobot kártékony hálózat mögött lévő kiberbanda sebezhető Hikvision kamerákkal igyekszik bővíteni az erőforrásait.
 

A Moobot, vagy korábbi nevén Mirai botnet már számos alkalommal okozott kellemetlen meglepetéseket akár nagyobb vállalatok számára is. A kártékony hálózat elsődleges célja, hogy elsősorban internetképes (IoT) eszközökből olyan infrastruktúrát alakítson ki, amelynek élesítésekor nagyobb hálózatok is megbéníthatóvá válhatnak. Ennek megfelelően a botnet olyan módon épül fel, hogy az alkalmas legyen elosztott szolgáltatásmegtagadási támadások indítására.
 
A Moobot is folyamatosan fejlődik, és terjeszkedik. Ennek során újabb és újabb internethez csatlakoztatott eszközöket von be a működésébe. A kiberbűnözők pedig folyamatosan keresik azokat a sebezhető pontokat, amik révén bővíthetik a hálózatuk kapacitásait. A legutóbbi kiszemeltjeik a Hikvision kamerák lettek.
 
A Fortinet biztonsági kutatói a Moobottal kapcsolatos vizsgálataik során arra derítettek fényt, hogy a botnetet építgető kártékony kód alkalmassá vált a Hikvision kamerák egyik biztonsági hibájának kihasználására. A CVE-2021-36260 azonosítóval ellátott sérülékenységet a Hikvision idén szeptemberben szüntette meg, amikor az érintett berendezéseihez kiadott egy fontos firmware frissítést. Ugyanakkor ez a frissítés vélhetőleg sok kamerára nem került fel, így a Moobot számára gazdag táptalaj áll rendelkezésre.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Django két biztonsági hibajavítással bővült.

  2. 4

    13 biztonsági javítás érkezett a Google Chrome webböngészőhöz.

  3. 3

    Az Apache Struts-hoz egy biztonsági frissítés érkezett.

  4. 4

    51 biztonsági rést foltozott be a Google az Android operációs rendszer kapcsán.

  5. 3

    Az XWiki egy közepes veszélyességű hiba miatt szorul frissítésre.

  6. 4

    A MariaDB egy magas veszélyességű sérülékenységet tartalmaz.

  7. 3

    Az FFmpeg egy biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  8. 3

    A GitLab fejlesztői fontos biztonsági frissítést tettek letölthetővé.

  9. 3

    A GeoServerhez egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  10. 4

    A libpng négy sebezhetőség miatt kapott frissítést.

Partnerhírek
Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

A zsarolóvírus-támadások nem csupán technikai fennakadásokat vagy átmeneti anyagi veszteségeket okoznak – hanem akár egy teljes vállalkozás bukását is jelenthetik.

​Iskolakezdés: így készítsük fel a gyerekek első telefonját vagy laptopját

Az iskolakezdés sok családban nemcsak a füzetek és tolltartók beszerzését jelenti, hanem az első saját okoseszköz – telefon, tablet vagy laptop – megvásárlását is a gyerekek számára.

hirdetés
Közösség