Hanyagul kezelte a jelszavakat a Google

​A Google elismerte, hogy egyes esetekben nem megfelelően kezelte és tárolta a G Suite jelszavakat - 2005 óta.
 

A Google a G Suite kapcsán egy olyan biztonsági problémára lett figyelmes, amelyről a vizsgálatok során kiderült, hogy egy jelszókezelési hiányosságra vezethető vissza. Az a Domain Adminok számára fenntartott funkció okozott bonyodalmat, amely lehetőséget adott a rendszergazdák számára, hogy a hozzájuk tartozó felhasználók jelszavait megtekintsék. A gond alapvetően abból ered, hogy e jelszavak semmiféle hash-eléssel nem voltak ellátva.
 
Suzanne Frey, a Google egyik alelnöke elmondta, hogy a biztonsági hiba nem érinti a Gmail felhasználókat, ellenben azt már nem közölte, hogy hány G Suite Enterprise fiók esetében merült fel a rendellenes jelszókezelés.
 
"Egy hibát vétettünk egy olyan funkció megvalósítása során, amelyet még 2005-ben implementáltunk. Az Admin Console hash-elés nélkül tárolt jelszómásolatokat. Ez pedig nyilvánvalóan nem felel meg a saját követelményeinknek sem. Ugyanakkor a jelszavak mindvégig egy titkosított környezetben maradtak. A hibát már javítottuk, és semmiféle bizonyítékot nem találtunk arra vonatkozóan, hogy a nem megfelelően védett jelszavakhoz illetéktelen hozzáférés történt volna. Visszaélések sem történtek” - nyilatkozta Suzanne Frey alelnök.
 
A Google már értesítette az érintett felhasználókat, akiktől jelszómódosítást kért. Ezt célszerű minél előbb elvégezni, de legfeljebb május 29-ig megtenni, mert ezt követően a Super Admin segítségére is szükség lehet a fiókokhoz történő hozzáférések fenntartásához.
 
  1. 3

    A Nessus Network Monitor kapcsán négy hibajavítás vált elérhetővé.

  2. 4

    A Cico az IP telefonjaihoz három hibát javító frissítést tett közzé.

  3. 4

    Az ArobaOS-hez fontos biztonsgi frissítés érkezett.

  4. 3

    A Google egy veszélyes biztonsági rést foltozott be a ChromeOS-en.

  5. 4

    A Google két veszélyes hibát orvosolt Chrome böngészőben.

  6. 4

    A SonicWall két sebezhetőséget javított a GMS kapcsán.

  7. 4

    A Citrix a virtualizációs megoldásaihoz fontos frissítéseket tett közzé.

  8. 4

    A QNAP számos sebezhetőséget szüntetett meg a NAS adattárolói kapcsán.

  9. 4

    A Microsoft fejlesztői három biztonsági résről számoltak be az Edge kapcsán.

  10. 3

    A TinyMCE kapcsán XSS-hibákra derült fény.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség