Hackerversenyre gurult be egy Tesla

A Pwn2Own hackerversenyen idén is igazi csillaghullást láthattunk. Még egy Tesla Model 3 is a fehérkalaposok célkeresztjébe került.
 

A Pwn2Own hackerversenynek évek óta a kanadai CanSecWest konferencia ad otthont. Az idei, immár három napos esemény iránt is meglehetősen nagy volt az érdeklődés. A Trend Micro Zero Day Initiative (ZDI), mint főszervező persze tett is róla, hogy érdemes legyen részt venni a megmérettetésen, hiszen idén az összdíj elérte az egy millió dollárt. Ezúttal is azok a versenyzők térhettek haza jutalommal a zsebükben, akik a leggyorsabban, a lehető legnagyobb kockázatot jelentő sérülékenységekről rántották le a leplet, és mutattak be azok felhasználásával támadásokat.
 
Az első nap
 
A hackerverseny első napján két kutató Amat Cama és Richard Zhu brillorozott. Először a Safarit kényszírtették térdre egy puffertúlcsordulási hibával, aminek révén a sandbox védelmet is sikerült megkerülniük. Ezért a tettükért 55 ezer dollár ütötte a markukat. A két kutató nem örömködött sokáig, ugyanis gyorsan bemutattak még két támadást. Ezúttal az Oracle VirtualBox ellen, amivel plusz 35 ezer dollárhoz jutottak. Majd levezetésként a VMware Workstationt is feltörték, méghozzá oly módon, hogy egy vendég operációs rendszerről kódokat tudtak futtatni a hoszt rendszeren. Ezt a zsűri kritikus sérülékenységként értékelte, és rögtön 70 ezer dollárt ítélt oda a két szakembernek.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  2. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  3. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  4. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

  5. 4

    A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  6. 3

    A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.

  7. 4

    Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.

  8. 4

    A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.

  9. 4

    Az Apple a macOS-hez 263 biztonsági hibajavítást adott ki.

  10. 4

    Több mint 160 biztonsági rés vált befoltozhatóvá a iOS és az iPadOS operációs rendszereken.

Partnerhírek
AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

hirdetés
Közösség