Hackerek kényszerítették térdre az amerikai T-Mobile-t
Az amerikai T-Mobile ismét egy olyan, nagyon jelentős adatbiztonsági incidenst volt kénytelen elkönyvelni, amely ezúttal 37 millió ügyfelét érintette.
Az amerikai T-Mobile az elmúlt években többször került a biztonsági hírek élére azáltal, hogy nem sikerült komoly kibertámadásokat időben elhárítania, amik végül rendszerek kompromittálásával, valamint adatszivárgásokkal jártak. A vállalat korábban már elkötelezte magát a védelmének jelentős fejlesztése mellett. Azonban minden jel arra utal, hogy eddig ezek nem hozták meg a kívánt eredményt, hiszen egy újabb bizarr, de egyben tanulságos adatlopás történt a vállalatnál.
A T-Mobile szerint a támadók 2022. november 25-én kezdték az akciójukat, azonban arra csak idén, január 5-én derült fény. Ennek következtében az elkövetőknek bőven volt idejük arra, hogy elérjék a céljukat.
Az eddigi vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy az incidens egy sérülékeny API-n keresztül következett be. Ezzel kapcsolatos technikai részleteket ugyan nem kívánt elárulni a vállalat, de könnyen elképzelhető, hogy a feketekalapos hackerek találtak egy olyan sebezhető API-hívást, amin keresztül hitelesítés nélkül is képesek voltak adatok lekérdezésére.
Prémium előfizetéssel!
-
Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.
-
Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.
-
A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.
-
Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.
-
A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.
-
A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.
-
A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.
Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











