Hacker bénította meg a dán bicikliket
Egy feketekalapos hacker úgy határozott, hogy teljesen megbénítja Koppenhága kerékpárbérlő rendszerét. Sajnos sikerült is neki.
A napokban Koppenhágára elsősorban a jégkorong-világbajnokság kapcsán irányul kiemelt figyelem. Ez persze teljesen érthető is, csakhogy közben érdekes információbiztonsági történések is akadnak a városban. Ennek pedig viszonylag látványos jelei is megmutatkoztak, mivel egy kibertámadás következtében egy-két napra teljesen megbénult a város Bycyklen rendszere. Ez felel a dán főváros kerékpár bérléssel kapcsolatos infrastruktúrájának működéséért, amelyhez jelenleg megközelítőleg 1860 kerékpár csatlakozik.
A Bycyklen rendszer üzemeltetője immár hivatalosan is elismerte, hogy az egyik szerverét támadás érte, aminek következtében május 4-5 között a rendszer tulajdonképpen használhatatlanná vált. Nem lehetett kerékpárokat bérelni, mivel a tárolókból nem lehetett azokat kivenni. A felhasználók azt tapasztalhatták, hogy a kerékpárokhoz tartozó tabletek nem működnek.

Forrás: Bycyklen (Facebook)
Az eddigi vizsgálatok szerint a támadást vélhetőleg egy olyan személy követte el, aki nagyon jól ismerte a teljes infrastruktúrát. Ráadásul nem is kegyelmezett, mivel az akciója során a Bycyklen teljes adatbázisát egy az egyben kitörölte. A helyreállítás ugyan gyorsan kezdetét vette, csakhogy olyan szinten kompromittálódott a rendszer, hogy az üzemeltetőknek minden egyes kerékpárt manuálisan kellett újra csatlakoztatniuk az adatbázishoz. Ez pedig nem kevés időt vett igénybe.
A GDPR-hajrában természetesen azonnal felmerült a kérdés, hogy a támadó vajon milyen személyes adatokhoz fért hozzá, és azokkal (a törlésen kívül) végzett-e bármilyen műveletet. Ezzel kapcsolatban az üzemetető annyit közölt, hogy nem talált arra utaló jelet, hogy a feketekalapos visszaéléseket követett volna el személyes adatokkal. A támadónak nem is az volt a célja, hogy adatokhoz jusson, hanem sokkal inkább az, hogy megbénítsa az informatikai rendszert. A kockázatokat mérsékli, hogy az érintett adatbázisban nem voltak pénzügyi, banki és kártyainformációk. Ellenben tartalmazta a felhasználók nevét, e-mail címét, telefonszámát, valamint a Bycyklenhoz kapcsolódó (nem banki) PIN-kódokat. Ezért az üzemeltető biztos, ami biztos alapon minden felhasználótól azt kérte, hogy a bérléshez használt PIN-kódokat változtassák meg.
-
Fél tucat biztonsági hiba javítására került sor a Cisco RoomOS-ben.
-
A Drupal fejlesztői három biztonsági rést foltoztak be.
-
A 7-Zip egy súlyos sebezhetőséget tartalmaz.
-
Az NGINX Open Source három biztonsági javítást kapott.
-
Egy magas kockázatú sebezhetőség megszüntetésére van szükség az ImageMagickben.
-
A FreeRDP jelentős biztonsági frissítést kapott.
-
A Fortinet fontos biztonsági javítást adott ki a FortiSandboxhoz.
-
A Fortinet számos biztonsági rést foltozott be a FortiOS-en.
-
A Zoom fejlesztői veszélyes sebezhetőséget szüntettek meg.
-
A Mozilla két biztonsági hiba miatt frissítette a Firefox webböngészőt.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat









