GitHub: érkezik az AI-val megerősített kódvédelem

​A GitHub újabb területen veti be a mesterséges intelligenciát. Ezúttal a kódok biztonsága kerül középpontba.
 

A GitHub már évek óta törekszik arra, hogy segítséget nyújtson a fejlesztőknek abban, hogy az alkalmazásaik, szoftverkomponenseik minél biztonságosabbak legyenek, és minél hatékonyabban lehessen megelőzni a sebezhetőségek kódokba kerülését.
 
A GitHub Enterprise Cloud és Enterprise Server ügyfelek már régebb óta igénybe vehetik az Advanced Security szolgáltatást, amely számos védelmi funkciót foglal magában. Ezek közül az egyik legszélesebb körben használt megoldás a Dependabot, amely a függőségek biztonsági szempontból történő elemzését, illetve a szükséges frissítések elvégzését hivatott megkönnyíteni.
 
A GitHub az elmúlt időszakban azon is dolgozott, hogy a mesterséges intelligenciát az eddigieknél hatékonyabban lehessen a kódok biztonságának szolgálatába állítani. Ennek egyik fontos lépéseként az Advanced Security (egyelőre nyilvános tesztverzió formájában) kibővült gépi tanulásra épülő technológiákkal. Ezek közül kiemelt figyelmet kap az a funkció, amely nem kizárólag a sérülékenységek felderítésében képes szerepet vállalni, hanem a feltárt hibák elemzésében, értékelésében, sőt azok kijavításában is az új Autofix opció révén. Ezáltal a biztonsági hibajavítások időszükséglete jelentősen csökkenthetővé válhat.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Zulip Servert egy biztonsági hiba miatt kell frissíteni.

  2. 3

    A HP DeskJet sorozatú nyomtatók kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.

  3. 4

    A Google Chrome három biztonsági hibajavítással bővült.

  4. 4

    A Microsoft két sérülékenységről adott tájékoztatást az Edge webböngésző kapcsán.

  5. 3

    Az OpenClaw fejlesztői egy biztonsági hibáról számoltak be.

  6. 3

    A phpMyFAQ fejlesztői számos biztonsági rést foltoztak be.

  7. 4

    Az Oracle kilenc biztonsági hibát orvosolt a VirtualBox kapcsán.

  8. 3

    Az Avast Premium Security egy biztonsági hibajavítást kapott.

  9. 3

    Az Apple soron kívül javított egy biztonsági hibát az iOS és az iPadOS operációs rendszereiben.

  10. 4

    Az Oracle elérhetővé tette a Database Server negyedéves biztonsági frissítéseit.

Partnerhírek
Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.

Amikor az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válik

A szakmai kapcsolatépítés egyik legfontosabb online terepe, a LinkedIn ma már több mint egymilliárd felhasználót köt össze világszerte.

hirdetés
Közösség