Gigantikus küzdelem folyik az App Store-ban
Az Apple brutális mennyiségű tranzakció és alkalmazás kapcsán lépett fel annak érdekében, hogy az App Store-ban károkozásokat előzzön meg.
Az Apple egy érdekes összefoglalót készített arról, hogy az elmúlt öt év során milyen módon és milyen mértékben tett védelmi intézkedéseket az online csalások ellen. A tevékenysége során mind a mobil alkalmazások biztonságára, mind az áruházán keresztül indított pénzügyi tranzakciókra kiemelt figyelmet fordított. Mindezt pedig a vállalat által közölt számok is jól tükrözik, és egyúttal rávilágítanak arra, hogy a kiberbűnözés mekkora intenzitással igyekszik megkaparintani az Apple-felhasználók pénzét, illetve bizalmas adatait.
Az Apple jelentése szerint az elmúlt öt év során összesen 9 milliárd (ebből 2024-ben kétmilliárd) dollár értékű, illegális tranzakciót blokkolt. Ez idő alatt 4,7 millió lopott bank- és hitelkártyával megkísérelt fizetést akasztott meg, valamint ezzel összefüggésben 1,6 millió fiókot függesztett fel. Mindez azt is jelenti, hogy a vállalat különféle csalásfelderítő rendszerei összességében nagyon komoly károkozásokat előztek meg.
Prémium előfizetéssel!
-
A Zulip Servert egy biztonsági hiba miatt kell frissíteni.
-
A HP DeskJet sorozatú nyomtatók kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.
-
A Google Chrome három biztonsági hibajavítással bővült.
-
A Microsoft két sérülékenységről adott tájékoztatást az Edge webböngésző kapcsán.
-
Az OpenClaw fejlesztői egy biztonsági hibáról számoltak be.
-
A phpMyFAQ fejlesztői számos biztonsági rést foltoztak be.
-
Az Oracle kilenc biztonsági hibát orvosolt a VirtualBox kapcsán.
-
Az Avast Premium Security egy biztonsági hibajavítást kapott.
-
Az Apple soron kívül javított egy biztonsági hibát az iOS és az iPadOS operációs rendszereiben.
-
Az Oracle elérhetővé tette a Database Server negyedéves biztonsági frissítéseit.
Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.
A szakmai kapcsolatépítés egyik legfontosabb online terepe, a LinkedIn ma már több mint egymilliárd felhasználót köt össze világszerte.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










