Feltörhették a Tesco Twitter fiókját

Minden jel ara utal, hogy a Tesco elvesztette az irányítást a Twitter fiókja felett. Igencsak különös bejegyzések jelentek meg a profilja alatt. Szerencsére a követők résen voltak.
 

Az interneten többen arra hívták fel a figyelmet, hogy a Tesco globális Twitter fiókjával valami nincs rendben, mert olyan üzenetek jelentek meg a kereskedelmi cég neve alatt (vélhetőleg visszaélve azzal), amik nagyon nem egy ilyen oldalra valók. Később aztán még furcsább események történtek, mondhatni önálló életre kelt a szóban forgó profil.
 
Az első furcsa üzenet arról szólt, hogy a Bitcoin ismét erőre kapott, és egyre többet ér. A bejegyzés tartalmazott egy Bitcoin címet is. A tweet arra próbálta rávenni a felhasználókat, hogy küldjenek Bitcoint erre a címre, amit aztán duplán fognak visszakapni. Ebből persze egy szó sem volt igaz, és a legfrissebb hírek szerint szerencsére a felhasználók sem dőltek be a trükknek. Így minden jel arra utal, hogy anyagi kár nem keletkezett. Azonban ezzel még nem ért véget a történet.


Forrás: Twitter
 
Furcsa adatbekérés
 
Nem sokkal később még érdekesebb történésre lettek figyelmesek a netezők. A több mint félmillió követővel rendelkező, globális Tesco profil ugyanis egyszer csak átalakult egy hamis Bill Gates fiókká. Ezen megjelent Gates fényképe, neve, sőt még a profil felhasználóneve is módosult: "@Billgatesmsc". Ez utóbbi miatt a Twitterről eltűnt a megbízható fiókoknak kijáró kék pipa. Ugyanakkor a profilt kézben tartó személy elkezdett Bill Gates nevében válaszolgatni a Tesco vásárlók Twitteren közzétett panaszaira. Ezekben az üzeneteiben nevet és postázási címet kért az elégedetlen vásárlóktól. Arról nincs információ, hogy ezeket az adatokat hányan adták meg.


Forrás: Twitter
 
Úgy tűnik, hogy a Tesconak viszonylag hamar sikerült úrrá lennie a twitteres problémán. Mostanra a profil helyreállt, és az ismét elvárható módon működik. A kereskedelmi cég az oda nem illő bejegyzéseket és üzeneteket eltávolította, illetve a megbízható profiloknál látható kék pipa ikon is visszakerült az oldalára.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Docker Desktophoz egy újabb biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  2. 3

    Elérhetővé vált a SonicOS idei első frissítése.

  3. 3

    A VMware Workstation és Fusion újabb biztonsági javításokkal bővült.

  4. 4

    A Zyxel számos hálózati eszközéhez adott ki biztonsági frissítéseket.

  5. 4

    A Trend Micro Apex One platform magas veszélyességű hibák miatt kapott frissítést.

  6. 4

    Újabb, magas veszélyességű sebezhetőségekre derült fény a Google Chrome-ban.

  7. 4

    Veszélyes sebezhetőségekről számolt be Broadcom a VMware Aria Operations kapcsán.

  8. 4

    A Firefox legújabb kiadásai 37 sebezhetőséget szüntetnek meg a böngészőben.

  9. 3

    A MongoDB egy biztonsági hibajavítást kapott.

  10. 4

    Az Apache Tomcathez három hibajavítás vált elérhetővé.

Partnerhírek
Több helyen használod ugyanazt a jelszót?

Egyetlen kiszivárgott jelszó ma már nem csak egy fiókot veszélyeztet – akár az összes többihez is hozzáférést biztosíthat a támadóknak – figyelmeztetnek az ESET kiberbiztonsági szakértői.

Így vadásznak a kiberbűnözők a téli olimpia szurkolóira

Az idei téli olimpia közeledtével nemcsak a sportolók, hanem a kiberbűnözők is csúcsformába lendülnek – figyelmeztetnek az ESET kiberbiztonsági szakértői.

hirdetés
Közösség