Felpörgött a microsoftos hibavadászat

​A Microsoft több mint 13 millió dollár jutalmat osztott ki azon biztonsági kutatóknak, akik különféle sebezhetőségekre hívták fel a fejlesztői figyelmét.
 

A Microsoft viszonylag régi motorosnak számít a hibavadász programok terén. Évek óta bővíti ezeket a kezdeményezéseit, és von be mind több biztonsági szakembert a sérülékenységek feltárásába. Az elmúlt egy év mindennél sikeresebbnek bizonyult: rekordösszegű kifizetést eszközölt a vállalat.
 
A cég jelentése szerint nem kevesebb mint 13,7 millió dollárt adott azon fehérkalapos szakemberek számára, akik megfelelő hibabejelentéseket tettek, és korábban nem ismert sebezhetőségekre hívták fel a figyelmet. (Érdekesség, hogy a megelőző évben a jutalom összeértéke még "csak" 4,4 millió dollár volt.)
 
A microsoftos hibavadászat felpörgése egyebek mellett annak is köszönhető, hogy a vállalat az elmúlt 12 hónapban több új programot is indított. Ezek a következők voltak:
  • Xbox Guard Bounty Program
  • Microsoft Dynamics 365 Bounty Program
  • Azure Security Lab Guard Bounty Program
  • Microsoft Edge on Chromium Bounty Program
  • Election Guard Bounty Program
 
A fentiek közül a legnagyobb hírverést az Xboxon történő hibavadászat kapta, amelynek keretében a legmagasabb összegű jutalom 20 ezer dollár. Ez azonban korántsem a legnagyobb díj, hiszen a szintén nemrégen indított Azure Sphere IoT program keretében a legsúlyosabb sebehetőségek bejelentői akár 100 ezer dollárral is gazdagodhatnak.
 
  1. 4

    A Next.js esetében két veszélyes biztonsági rés befoltozására nyílt lehetőség.

  2. 3

    A Grafana egy biztonsági javítással bővült.

  3. 4

    Az Apache Tomcathez tíz biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.

  4. 3

    Letölthetővé vált az OpenSSL legújabb biztonsági frissítése.

  5. 3

    Az Adobe Illustratorhoz egy biztonsági javítás vált telepíthetővé.

  6. 4

    Jelentős biztonsági frissítés érkezett a Spring keretrendszerhez.

  7. 4

    A Veeam ONE egy magas veszélyességi besorolással ellátott hibát tartalmaz.

  8. 3

    Az Nmap egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  9. 4

    Az Apache Traffic Serverhez biztonsági javítások váltak elérhetővé.

  10. 3

    Letölthetővé váltak az Apache Struts legújabb biztonsági javításai.

Partnerhírek
Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

hirdetés
Közösség