Felhagynak a pusztítással a Fonix vírus készítői
A Fonix nevű zsarolóprogram mögött álló kiberbanda úgy határozott, hogy befejezi a ténykedését, és segít a károk helyreállításában.
Korábban egyebek mellett a GandCrab, a Shade és a TeslaCrypt zsarolóvírusokat terjesztő kibercsoportok döntöttek úgy, hogy leteszik a lantot, és ezzel párhuzamos elérhetővé teszik azon információkat, amik révén az általuk titkosított fájlok helyreállíthatóvá válhatnak. Az elmúlt napokban ugyanerre az állaspontra jutott a Fonix vagy más néven FonixCrypter és Xonif néven ismertté vált zsarolóprogramot készítő banda is. Bejelentette, hogy befejezi a nem éppen áldásos ténykedését, és segít a károk felszámolásában.
A Fonix csoport közölte, hogy tavaly nyáron pénzügyi nehézségek miatt döntöttek úgy, hogy a kiberbűnözés útjára lépnek, és zsarolóvírusokra épülő támadásokkal próbálnak pénzhez jutni. Arról nem szóltak, hogy az elmúlt időszakban mennyi pénzt csaltak ki az áldozataiktól, de most úgy döntöttek, hogy nyilvánosságra hozzák a károkozójuk által titkosított fájlok dekódolásához szükséges mester (privát) kulcsot. Emellett e-mailben segítséget nyújtanak az áldozatoknak a dekódolásban, valamint a biztonsági cégek számára is támogatást biztosítanak olyan eszközök fejlesztéséhez, amik révén a Fonix pusztítása a lehetőségekhez mérten felszámolhatóvá válhat.
A fenti lépés hatására azok az állományok válhatnak megmenthetővé, amelyek a vírusfertőzés során .FONIX, .XINOF, .Fonix, vagy .repter kiterjesztést kaptak.
Prémium előfizetéssel!
-
Az Angularhoz három biztonsági javítás vált elérhetővé.
-
A Django frissítésével négy biztonsági rés foltozható be.
-
Kritikus veszélyességű sérülékenységre figyelmeztetett a Citrix a NetScaler kapcsán.
-
A wolfSSL-hez megérkezett a legújabb biztonsági frissítés. Ennek révén 11 sérülékenység orvosolható.
-
A GLPI újabb biztonsági frissítést kapott.
-
Hat biztonsági résre derült fény a Zabbix kapcsán.
-
A SonicWall kritikus veszélyességű sebezhetőséget is javított az SMA1000 szériás appliance-ek kapcsán.
-
Az Android októberi frissítése több mint húsz biztonsági frissítéssel szolgál.
-
A Samsung egy tucat biztonsági hibajavítást adott ki a különféle alkalmazásaihoz.
-
Egy tucat biztonsági rést foltoztak be a VLC Media Player fejlesztői.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










