Fél perc alatt esett el a Tesla

​Ismét jelentős díjakkal távoztak az etikus hackerek a Pwn2Own versenyről. Egy Tesla is gazdára talált egy 30 másodperces hackelést követően.
 

A Pwn2Own az egyik legjelentősebb hackerverseny, amelyen a biztonsági szakemberek komoly díjazás mellett, etikus módon mutathatják meg a képességeiket az etikus hackelés területén. A megmérettetés során szigorú szabályoknak kell megfelelniük a résztvevőknek, akik csak a szervező, vagyis a Trend Micro Zero Day Initiative számára adhatják át a biztonsági hibákkal és az azok kihasználási módjával kapcsolatos technikai információkat. A Trend Micro értesíti azon fejlesztőcégeket, amelyek megoldásait sikerül térdre kényszeríteni a verseny során, és 90 napot ad számukra a biztonsági rések befoltozására. Ezt követően hozza csak nyilvánosságra a feltárt sérülékenységek leírását. (A Firefox kapcsán felfedezett súlyos sebezhetőségeket a Mozilla fejlesztői már orvosolták is.)
 
A Pwn2Own Vancouver 2024 elnevezésű hackerversenyen ezúttal összességében 1.132.500 millió dollár ütötte a résztvevők markát. Emellett egy Tesla Model 3 is gazdára talált. A legtöbb pénzt (több mint kétszázezer dollárt) az a Manfred Paul nevű szakember tehette zsebre, aki a kétnapos rendezvény alatt sikeresen hackelte meg az Apple Safari, a Google Chrome és a Microsoft Edge webböngészőket. A Tesla gépkocsit pedig a Synacktiv csapat kapta meg, miután fél perc alatt sikeres támadást hajtott végre a Tesla ECU-ja ellen (egy puffertúlcsordulási hiba révén kivitelezett hackeléssel). Fontos megjegyezni, hogy a jutalom autó igencsak megérdemelt volt, hiszen a 30 másodperces támadás végrehajtásához hosszadalmas és nagy szakértelmet igénylő, előzetes kutatómunkára volt szükség a díjazott szakértők részéről.
 
A kétnapos eseményen a fentiek mellett jelentős ostrom alatt volt a Windows 11, az Ubuntu Desktop, a VMware Workstation, az Oracle VirtualBox és a Firefox is, amelyek mindegyike ellen sikeres támadásokat intéztek az etikus hackerek. Ezek során jogosultsági szint emelést hajtottak végre, majd tetszőleges kódokat futtattak. 
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Docker Desktop egy biztonsági hibát tartalmaz.

  2. 3

    A Nextcloud Serverhez egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  3. 4

    Biztonsági javításokat kapott a Fortinet FortiWeb.

  4. 4

    15 biztonsági rést kell befoltozni az Adobe ColdFusion szoftveren.

  5. 4

    Letölthetővé váltak az Adobe kereskedelmi platformjaihoz a legújabb biztonsági javítások.

  6. 4

    A Cisco soron kívüli frissítést adott ki egy magas veszélyességű biztonsági hiba miatt.

  7. 4

    A Zoomhoz négy biztonsági javítás készült.

  8. 4

    A Microsoft ismét tucatjával adta ki a biztonsági frissítéseket a Windows-hoz.

  9. 4

    Jelentős mennyiségű biztonsági javítás érkezett a Microsoft Office-hoz.

  10. 4

    Az SAP kiadta az augusztusi biztonsági frissítéseit.

Partnerhírek
Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

hirdetés
Közösség