FBI: ereje teljében van a Ghost zsarolóvírus

​Az FBI és a CISA a Ghost zsarolóvírus egyre szélesebb körű károkozásai miatt adott ki figyelmeztetést.
 

A Ghost ransomware 2020-ban jelent meg, és azóta számos változat formájában járult hozzá – elsősorban célzott – kibertámadásokhoz. A kártékony program térhódítása egyelőre töretlen, ami miatt az FBI és a CISA is aggodalmát fejezte ki.
 
A két szervezet figyelemfelhívásából az derült ki, hogy a Ghost továbbra is ostromolja a vállalati és intézményi szereplőket, sőt olykor a kritikus infrastruktúrákat sem kíméli. Egyebek mellett olyan szektorokban működő szervezetek informatikai rendszereit állítja célkeresztbe, mint például az egészségügy, a kormányzat, az oktatás és a gyártás. Már több mint 70 országban lehetett kimutatni hozzá kapcsolódó károkozásokat.
 
Az FBI kiemelte, hogy a fentiek ellenére a kis- és közepes vállalatoknak nem célszerű abban reménykedniük, hogy a Ghost csak a nagyobb szervezeteket veszi célba, ugyanis sok példa van kisebb cégek elleni támadásokra is.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    A GIMP két veszélyes biztonsági réstől vált meg.

  2. 3

    A PyTorch kapcsán két biztonsági résre derült fény.

  3. 4

    Több mint 30 biztonsági javítást kapott az Edge webböngésző.

  4. 3

    A Red Hat OpenShift Container Platform két hibajavítással bővült.

  5. 3

    A curl kapcsán négy biztonsági hiba látott napvilágot.

  6. 3

    A GitLab 15 biztonsági javítást adott ki.

  7. 4

    A Google soron kívüli frissítéssel javított két nulladik napi hibát a Chrome webböngészőben.

  8. 4

    A Fortinet számos biztonsági javítást adott ki a FortiManagerhez és a FortiAnalyzerhez.

  9. 4

    Több patch is elérhetővé vált a FortiWebhez.

  10. 3

    A FortiSIEM egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

Partnerhírek
Amikor az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válik

A szakmai kapcsolatépítés egyik legfontosabb online terepe, a LinkedIn ma már több mint egymilliárd felhasználót köt össze világszerte.

Váratlan csomagot kaptál? Légy óvatos!

Az elmúlt hetekben egyre többen számolnak be arról, hogy olyan csomagot kaptak, melyet nem is rendeltek meg.

hirdetés
Közösség