FBI: egyre veszélyesebb a home office

Az FBI figyelmeztetést adott ki az otthoni munkavégzéssel összefüggő kiberfenyegetettségek elszaporodása miatt.
 

A világjárvány következtében az otthoni munkavégzéssel töltött idő jelentős mértékben növekedett. Világszerte alkalmazottak millió dolgoznak otthonaikból, ami az információbiztonság szempontjából sem elhanyagolható tényező. Különösen azon cégek esetében nem, amelyek korábban nem voltak felkészülve a távoli munkavégzés informatikai biztosítására, és most gyorsan, esetenként kapkodva kellett igazodniuk a megváltozott körülményekhez. Ezen esetekben ugyanis általában nem az volt az első számú feladat, hogy jól szabályozott és védett módon történjen az otthoni munkavégzés bevezetése, hanem sokkal inkább az, hogy a munkát így vagy úgy, de folytatni lehessen. Mindez persze ahhoz vezetett, hogy a rendszereken "gyenge pontok" jelenhettek meg, amik a kockázatok számának növekedésével jártak együtt. Ráadásul erre a kiberbűnözés még rátett egy lapáttal, hiszen gátlástalanul kezdte kihasználni, illetve a saját javára fordítani a koronavírus által teremtett helyzetet.
 
Zsarolás képekkel
 
A FBI, valamint annak IC3 (Internet Crime Complaint Center) központja is folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírussal összefüggő kiberfenyegetettségek alakulását. A szervezet a napokban egy figyelmeztetést is kiadott kifejezetten a home office kapcsán. Az FBI ugyanis úgy látja, hogy az elmúlt hetekben jelentősen nőtt az otthoni munkavégzőket érő támadások, illetve az online zsarolások száma.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    Az XWiki egy közepes veszélyességű hiba miatt szorul frissítésre.

  2. 4

    A MariaDB egy magas veszélyességű sérülékenységet tartalmaz.

  3. 3

    Az FFmpeg egy biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  4. 3

    A GitLab fejlesztői fontos biztonsági frissítést tettek letölthetővé.

  5. 3

    A GeoServerhez egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  6. 4

    A libpng négy sebezhetőség miatt kapott frissítést.

  7. 3

    Az IBM Tivoli Monitoring két biztonsági hibát tartalmaz.

  8. 4

    Az ASUS fontos firmware frissítéseket adott ki a routereihez.

  9. 3

    A Keras esetében egy újabb biztonsági hibára derült fény.

  10. 4

    Az IBM harminc biztonsági rést foltozott be a QRadar SIEM-en.

Partnerhírek
Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

A zsarolóvírus-támadások nem csupán technikai fennakadásokat vagy átmeneti anyagi veszteségeket okoznak – hanem akár egy teljes vállalkozás bukását is jelenthetik.

​Iskolakezdés: így készítsük fel a gyerekek első telefonját vagy laptopját

Az iskolakezdés sok családban nemcsak a füzetek és tolltartók beszerzését jelenti, hanem az első saját okoseszköz – telefon, tablet vagy laptop – megvásárlását is a gyerekek számára.

hirdetés
Közösség