Ezerszámra törtek fel Simple-fiókokat

​December 5-én más felületekről eltulajdonított felhasználónév/jelszó kombinációkkal adattolvajok több ezer Simple-felhasználó fiókjához fértek hozzá.
 

Az OTP Bank közleménye szerint illetéktelenek fizetési tranzakciót nem tudtak indítani, anyagi kár így nem történt. Az érintett fiókokat haladéktalanul blokkolta a bank, a helyreállításról és a szükséges tájékoztatásról pedig gondoskodik.

A pénzintézet a fiókok védelme érdekében a szükséges lépéseket megtette, és az elkövetők ellen hatósági intézkedést kezdeményezett.

„A visszaélést felderítettük, az érintett fiókokat beazonosítottuk, a Simple-fiókodat biztonsági okokból átmenetileg felfüggesztettük. A fiókod helyreállításával kapcsolatban 24 órán belül további tájékoztatást küldünk.”

– jelezte az OTP Bank az érintetteknek.

A kompromittált Simple-fiókok tulajdonosainak először jelszót kell módosítaniuk, majd szintén biztonsági okokból újra kell rögzíteniük a bankkártya adataikat. A fiókokban esetlegesen meglévő javak (közlekedési bérlet, autópálya-matrica stb.) a jelszómódosítást követően továbbra is zavartalanul használhatok maradnak.

A simple.hu felületen átmenetileg szünetel a Simple-fiók bejelentkezési lehetőség.
 
  1. 3

    Biztonsági hibajavítás érkezett azt Angularhoz.

  2. 3

    A KeePassXC kapcsán több biztonsági hibára derült fény.

  3. 4

    A Next.js egy magas veszélyességű sebezhetőséget tartalmaz.

  4. 3

    Egy tucat hibajavítás vált letölthetővé az Apache Tomcathez.

  5. 3

    A Red Hat OpenShift Container Platform újabb biztonsági frissítést kapott.

  6. 3

    A Zulip Serverhez biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  7. 3

    10 sérülékenységet orvosoltak a WordPress fejlesztői.

  8. 4

    A Check Point egy magas veszélyességű sebezhetőség miatt adott ki frissítést.

  9. 4

    A Drupalhoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  10. 4

    A Synology nyolc biztonsági rést szüntetett meg a DSM kapcsán.

Partnerhírek
Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

hirdetés
Közösség