Ezernyi iskolai weboldal bénult meg egy zsarolóvírus miatt

​Egy zsarolóvírussal végrehajtott támadás következtében több ezer iskola weboldala bénult meg világszerte.
 

A FinalSite nevű internetes szolgáltatás elsősorban iskolák és oktatási intézmények számára biztosít webes megoldásokat. Több mint nyolcezer intézmény használja a szolgáltatást a világ 115 országában abból a célból, hogy a weboldalaik kezelését megkönnyítsék.
 
Az év elején azonban komoly fennakadások adódtak, és tulajdonképpen az összes regisztrált iskola weboldala elérhetetlenné vált. Ez nemcsak azért jelentett bosszúságot az érintettek számára, mert nem tudták elérni a weboldalaikat, hanem azért is, mert a diákokkal való kommunikációra szolgáló felületek is megbénultak. Ez pedig - főleg a koronavírus járvány idején - jelentősen megnehezítette az idei iskolakezdést.
 
A Finalsite kezdetben annyit közölt az intézményekkel, hogy teljesítményproblémák léptek fel egyes szolgáltatásai esetében beleértve a tartalomkezelő rendszert is. A hiba okának egy szolgáltatóoldali rendellenességet nevezett meg. Aztán a gondok csak nem akartak megoldódni, ezért három nappal később egy újabb közleményt adott ki a Finalsite, amelyben közölte, hogy egy zsarolóvírusos támadás érte a rendszereit, és ennek következtében bénultak meg a weboldalak.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Mozilla soron kívül hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.

  2. 4

    A Zyxel a GS1900 szériájú switch-ekben egy nulladik napi biztonsági hibát szüntetett meg.

  3. 4

    A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.

  4. 4

    A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.

  5. 3

    Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  6. 4

    A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.

  7. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  8. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  9. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  10. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

Partnerhírek
5 online csalási módszer. Te mennyiről hallottál?

az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.

AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

hirdetés
Közösség